Budapesttől északnyugati irányban, a zöldellő pilisi hegyek gyűrűjében egy kisebb, meredek oldalú dombon emelkedik Solymár középkori erőssége, amit a néphagyomány Szarkavárként emleget. Múltjáról a korabeli oklevelek mellett a régészeti kutatás tárgyi emlékei alapján ismerhetünk meg fontos részleteket. I. Lajos király uralkodása idején a legfontosabb királyi tisztségviselők közé számítottak a Lackfi család tagjai, akik 1355-ben vásárolták meg ezt a területet. Rövidesen felépítették a kis alapterületű kővárat, hogy budai tartózkodásuk idején szállásul szolgáljon számukra. 1396-ban azonban a Lackfiak szembeszálltak Zsigmond királlyal, és ezért - azon kívül, hogy vezetőiket legyilkolták -, birtokaikat is elveszítették. A király később feleségének, Cillei Borbálának adományozta Solymárt, kárpótlásul annak a házasságtörése miatt régebben lefoglalt délvidéki birtokaiért. A középkor további évszázadaiban a Korbáviai és a Rozgonyi família birtokában volt, jelentősége főként abban állt, hogy az ország politikai és gazdasági szíve, a budai királyi vár közelében feküdt. 1440-ben ostrommal foglalták el az ellenpárthoz tartozó birtokosától a lengyel származású I. Ulászló király táborához tartozó fegyveresek. Négy esztendő múltán a Czudar család zálogba adta a Rozgonyi famíliának. Egy 1449-es feljegyzés szerint rövid ideig Hunyadi János kormányzó uralta, majd királyi kegyként Garai László nádorispán szerezte meg. A Garaiak férfiágon való kihalása után Mátyás király törvénytelen kapcsolatból született fiának, Corvin János liptói hercegnek adományozta oda, tőle 1490 után Ráska Balázs főnemes ragadta el. Az erődítményt már az 1526-os mohácsi csata után jelentősebb pusztítások érték a környéken fosztogató török és tatár lovas csapatoktól, de végleges romba dőlése csak az 1541-es budai megszállás után következett be. Maradványait a 18. században letelepülő németajkú (sváb) lakosság hordta el. Szarkavárat csak az 1930-as évektől kezdte kutatni Valkó Arisztid műkedvelő régész, majd az 1990-es esztendőktől indultak el a tényleges feltárás és helyreállítás nagyszabású munkálatai. Lassan napvilágra kerültek a hosszúkás ovális alakú várfalak, melyek több lakóépületet és egy vaskos öregtornyot öveznek, a várudvaron létesített mély kúttal. A jórészt már restaurált várfalak méltó környezetet biztosítanak a település által szervezett kulturális rendezvények számára.

A Somlói vár (vagy Somló vár, Somló vára) Doba mellett található, a bazaltos Somló-hegy hegy északi oldalán, egy sűrű erdőben. A várat régen nehezen lehetett megközelíteni, a déli oldal előtt egy nyolc méteres száraz árok található, mely egyik végén egy szakadékban, másik végén a hegyben végződik. A vár alaprajza szabálytalan, belső tornyokkal és több udvarral ellátott. A népnyelv szerint a tatárjárás után emelt kővár volt. Írásos emlék azonban csak 1352-ben említi először, amikor Nagy Lajos király Csenik fia Jánostól elvette és Heim fia Benedeknek adta. Az okirat castrum Somlo néven regisztrálja. 1370-80 között királyi vár volt. A várat ezután elzálogosítás, pénzügyi gondok sújtották. 1495-ben a Szapolyai család tulajdonába került, akiktől még ebben az évben Erdődi Bakócz Tamás egri püspök vásárolta meg. Bakócz Tamás a várat teljesen rendbe hozatta, ami tekintélyes pénz emésztett fel vagyonából. A megfigyelő vár státuszú építményt szép olasz reneszánsz várkastéllyá építtette át. Egyházi rangjához híven a várban egy kápolnát létesített, miből addig hiánya volt az építménynek. A munkálatok során készültek a ma is látható faragott ajtó- és ablakkeretek és a kápolna tornya. Megközelítése: A várat a Kitaibel Pál tanösvényen haladva érhetjük el, ahol még nyolc állomással találkozhatunk, s tudhatunk meg fontos információkat.

A IX-X. században épített földvár Közép-Európa egyik legimpozánsabb ilyen jellegű építménye. Sáncai a 10-12 méter magasságot is elérik, 227-303-349 méter hosszúságúak, hatalmas üres területet zárnak körül. A Tisza árterületének szélén fekvő erődítményben az Árpád-korban országgyűléseket is tartottak. A régészeti feltárások semmilyen állandó épületnek nem találták benne nyomát. A XVIII. századtól temetőnek... A IX-X. században épített földvár Közép-Európa egyik legimpozánsabb ilyen jellegű építménye. Sáncai a 10-12 méter magasságot is elérik, 227-303-349 méter hosszúságúak, hatalmas üres területet zárnak körül. A Tisza árterületének szélén fekvő erődítményben az Árpád-korban országgyűléseket is tartottak. A régészeti feltárások semmilyen állandó épületnek nem találták benne nyomát. A XVIII. századtól temetőnek használták, a község felé eső külső sáncoldalra szőlőt telepítettek. A földvár területe műemlék, sztyeppére emlékeztető növényzete védett. Szabadon látogatható!

Szandaváralja felől jelzett úton, körülbelül 45 perces, közepesen nehéz túrával közelíthetőek meg az 528 méter magas csúcson álló vár romjai. A felvezető út keresztezi a hegy derekán körbefutó sáncokat, melyek egy őskori földvár nyomai. Szandavár keletkezési idejét és építőjének nevét nem ismerhetjük, de első ízben egy 1301-ben kelt iratban, mint királyi vár szerepel. 1331-ben írtak Széchy Péter királyi várnagyról, aki Szanda várából parancsolt a váruradalomhoz tartozó környékbeli népeknek, akik különböző földesúri szolgáltatásokkal tartoztak a magas kővárban élőknek. Luxemburgi Zsigmond király kedvelt híveinek, a Pásztói családnak adományozta, majd a Csetnekiek kezére jutott. Mivel ők részt vettek Nápolyi László trónkövetelő oldalán a lázadásban, a győztes Zsigmond elkobozta, és feleségének Cillei Borbála úrnőnek adta át, aki a befolyt jövedelmekből tartotta fenn fényes udvartartását. A XVI. században, akkori birtokosa, a Báthory főnemesi család csak kismértékben erődítette meg a jelentéktelen várat, amit 1546-ban könnyedén elfoglaltak az Oszmán Birodalom csapatai. Híres várkapitánya, Hubiár aga a bujáki vár alatti réten vívott párviadalt Kapitán Györggyel, a hollókői parancsnokkal, egy rab váltságdíján való vitájuk eldöntése végett. Tinódi Lantos Sebestyén tollából maradt fenn a párbaj leírása, melyből megtudhatjuk, hogy a szembenálló felek vitézül harcoltak, így végül mindketten a maguk igazát bizonygatva tértek haza saját váraikba. A szandai „pogányok” gyakori rablóportyáinak megbosszulására végül 1551-ben a balassagyarmati magyar vitézek – a legenda szerint egy rejtett üregen keresztül – behatoltak a hegyi erősségbe, annak őrségét az utolsó emberig levágva. A győztes keresztény katonaság elvonulása során felrobbantotta falait, hogy többé ne szolgálhasson a „pogány” búvóhelyéül. Ma is áll az öregtorony hét méter magas maradványa, alatta pedig jól felismerhető egy körülbelül négy méter átmérőjű ciszterna. A vár omladozó falai közül tiszta időben a Mátráról a Börzsönyig, a Budai-hegységtől a Karancsig, sőt esetenként a Tátráig belátható a Cserhát, valamint a Zagyva- és Ipoly-völgye. A szandai Vár-hegy ma húszhektáros természetvédelmi terület. A romok alatt különleges, függőlegesen álló andezit oszlopok láthatók.

A szigetvári vár alapjainak lerakását a XIV. század végén kezdték el. Jelenlegi formáját az ostromok utáni felújítások során, a XIX. század végére érte el. A magyar történelembe az 1566-os ostrommal írta be magát,amikor Szulejmán szultán Bécs ellen induló közel 80.000 fős seregét az akkori várkapitány Zrínyi Miklós horvát bán, a várfalak előtt mergállította. Zrínyi 2500 katonájával védte a várat, de a szűntelen ostrom után a külső erődítményt feladta és a belső várba húzódott a megmaradt 800 katonájával. Szeptember 5-én Szulejmán szultán elhunyt, amiről sem az ostromló sereg, sem a védők nem tudtak. Két nap múlva, mivel az égő belső várat már nem tudták tartani, Zrínyi kitört a várból. A vár eleste után 123 évig török zászló lengett a vár felett. A várudvar közepén Szulejmán dzsámija áll a csonka minarettel, benne a Mekka felé tájolt imafülkével és a faltöredékeken látható perzsa-arab nyelvű feliratokkal. A várban történelmi-, képzőművészeti kiállítás illetve török panoptikum várja a látogatókat.

A tapolcai medence délnyugati részén, régen a Balaton szigetét képező 230 m magas vulkánikus hegy tetején állnak az észak-déli irányú, szabálytalan alaprajzú szigligeti vár maradványai. A várat a pannonhalmi apátság építtette 1260 és 1262 között. Az apátság után a várat a Lengyel család birtokolta, de közben egy évtizedig Török Bálint is volt a tulajdonosa. A vár legrégebbi része az öregtorony, amely délen, a legmagasabb ponton áll. A 14-15. században bővítették az alsóvárat, 1531-1540 között Török Bálint építtette. A szigligeti vár végvárként védte a Balaton vonalát a török háborúk alatt. A XVII. századig többször átalakították. A 17. század végén villámcsapástól leégett. A falut ugyan elpusztította a török, de a várat nem tudta elfoglalni, viszont a császár 1702-ben elrendelte a felrobbantását, köveiből épültek fel a vár alatti szép nemesi kúriák. A 239 m magas Várhegy tetején hosszan elnyúló, elromosodott épület helyreállítása folyamatos. A szigligeti vár, háttérben a Szent György-hegy Gyönyörű panoráma nyílik innen a Balatonra. A templom mögül indulva először az alsóvárba jutunk, majd egy gyilokjárón át a rondellára. Innen meredek gyalogút vezet az alsóvárnál mintegy 20 méterrel feljebb emelkedő felsővárba. Itt volt az egykori öregtorony és várúr palotája és tornya. 1991-ben látványos munka kezdődött el a várban, teljes feltárása, helyreállítása folyamatos.

A Vár épülete kiemelt műemlék. 1397-1409 között épülhetett a Lackffy család birtokközpontjaként - a Vértes és Gerecse hegységek találkozásánál - egy vízzel és mocsarakkal körülvett sziklamagra. A Vár 1397-től királyi birtok, Luxemburgi Zsigmond és Hunyadi Mátyás idején élte fénykorát mint nyaraló-kastély. A török hódoltság alatt - a 16. századtól - Tatát megpróbálták a Győr védelmét biztosító végvári rendszerbe illeszteni. 1568 után megépült az olasz bástyás vár, igazi erődítménnyé azonban nem vált, s többször cserélt gazdát a harcok során. 1727-ben a tatai uradalmat az Esterházy család ifjabb, fraknói grófi ágának kiemelkedő személyisége, gróf Eszterházy József országbíró (1682-1748) vásárolta meg. Az uradalmi építőmester, Fellner Jakab (1722-1780) által 1755-ben épített bejáró a mai napig a Vár megközelítésének fő útvonala. A várárok feletti híd és a török kori bejáró között található az ún. udvarbíró ház, a ius gladii-val (azaz főbenjáró perekben is ítélő hatalommal) bíró uradalom börtöncelláival, valamint a 19. század elején a raboknak épült kápolnával. A Kuny Domokos Múzeum 1954 óta működik a vár épületében. Az 1912-ben alapított Piarista (Tatatóvárosi) Múzeum gyűjteményén kívül jelentős, főként bronzkori és római kori régészeti, természettudományi, helytörténeti, képző- és iparművészeti, valamint hazai és nemzetközi néprajzi anyagot őriz, többek között a tatai fajanszmanufaktúra emlékeit. A Vár 13 termében állandó kiállítás látható a római kortól a 19. századig felölelve Tata és környéke történetét, két teremben időszaki kiállítások bemutatására nyílik lehetőség.

A Tátika-vár feltehetően Magyarország egyik legkorábban épült magánvára a Balaton-felvidéken. A Balatontól északnyugati irányban, Zalaszántó közelében emelkedő Keszthelyi-hegység 413 méter magas bazalthegyén található középkori várrom. A település határából túraútvonalon közelíthető meg. Egy 412 méter magas vulkáni kúpon állnak Tátika várának romjai. A belsőtornyos, szabálytalan alaprajzú vár a XVIII. században rommá lett, de az elmúlt évek rekonstrukciója nyomán egyre több látszik a falakból. A Tátika-hegyen 1246 és 1257 között a veszprémi püspök felépíttette a várat. Majd a király tulajdonába került, s valószínűleg a király adományaként kapta meg a csáktornyai Lackfi család. Később különböző nemzetségek birtokolták. 1703-ban a császári csapatok hadgyakorlat címén felgyújtották, így a következő évtizedekben az itt birtokot szerző Festetics család már csak romvárat mondhatott magáénak. Egy 412 méter magas vulkáni kúpon állnak Tátika várának romjai. A belsőtornyos, szabálytalan alaprajzú vár a XVIII. században rommá lett, de az elmúlt évek rekonstrukciója nyomán egyre több látszik a falakból. Tátika: meredek ösvény után pazar kilátás a jutalom A Kovácsi-hegyről (Zalaszántói sztupa) az országútra visszatérve, ha utunkat nem a falu, hanem az ellenkező irányba vesszük, elhagyva Szent-Vedel útszéli szobrát, eljutunk a Hidegkúthoz, ahonnan indul az évszázados tölgyek és bükkök között emelkedő út a Tátika várához. Az egyre emelkedő útról csak az utolsó pillanatban sejlik fel az évszázados várrom, ha viszont felkaptattunk idáig, gyönyörű látvány tárul elénk, ellátni egészen a Balatonig, szép kilátás nyílik Rezi várára, valamint a sztupa világító csúcsát innen is megcsodálhatjuk. Az 1589-ben a törökök által felgyújtott vár dacol az idővel, és örömmel konstatáltuk, hogy megkezdődött a vár „újjáépítése”, restaurálása.

A középkori, XIV-XV. században emelt, majd a XVI. században átépített erődítmény jelentős része szinte teljes épségben megmaradt, így a gótikus kapu, a boltozatos pincehelyiségek, a falak egyes szakaszai. A Vértes vadban gazdag erdei... A középkori, XIV-XV. században emelt, majd a XVI. században átépített erődítmény jelentős része szinte teljes épségben megmaradt, így a gótikus kapu, a boltozatos pincehelyiségek, a falak egyes szakaszai. A Vértes vadban gazdag erdei Buda, Fehérvár, Esztergom közelségének köszönhetően mindig kedveltek voltak az ország urai körében. A vértesi várak többségét nem annyira stratégiai céllal, mint inkább vadászkastélynak építették: ezt mutatja, hogy a török sorra gond nélkül vette be ezeket. Gesztest az Árpád-korban valószínűleg a Csák nemzetség kezdte el kiépíteni, később Zsigmond idejében már királyi vár volt. A történelem fintora, hogy a II. világháború tette benne talán a legnagyobb pusztítást. Az 1960-as években helyrehozták, olyannyira, hogy ma 120 főt fogadni képes turistaszálló - és csodálatos panoráma várja a látogatókat. Bejelentkezéssel látogatható.

Várpalotától északra mintegy 5 km-re, a Fajdas-hegység egyik völgyében meredek és szűk területű sziklacsúcson találjuk Ópalota vagy mai nevén Pusztapalota várának romjait. A vár a 13. század végén vagy a 14. század elején keletkezhetett, amikor a hatalmas Konth család birtoka volt. 1271-ből származik két oklevél is, amelyben a Szalók nemzetség birtokmegosztásával foglalkozva szerepel a "Tikolföld a Várad erdővel" megjelölés. Ez arra utal, hogy valószínűleg ekkor már áll Bátorkő vára. Könczöl Imre szerint annak az 1288-ban kelt oklevélnek, amely "castro Bacurku" néven említ egy várat, és egyesek szerint ez Bátorkő első okleveles említése, elmélyült elemzése után igazolható, hogy nem erről a várról van szó. Bátorkőt először 1326-ban említik oklevélben, amikor a Csákok a hozzá tartozó falvakkal és birtokokkal együtt elcserélik más várakért Károly Róbert királlyal. Ez az oklevél meghatározza azt is, hogy a vár "Tykolfeldeu" területén áll. Egy 1409-ben keletkezett oklevél említi meg Keszi Balázst, mint "castellánus castri Bathorkw alias curialis in Palotha", vagyis Bátorkő várának várnagya és Palota udvarispánja. Bátorkő a török hódoltság idején pusztult el, és csak ezután kapta a Pusztapalota nevet. Azt, hogy Bátorkő vára mikor pusztult el, nem tudjuk. Az utolsó okleveles adat 1559-ből maradt fenn. Feltehetően a XVI. század második felében már elhagyatott volt, és így fokozatosan romba dőlt. A XIX. században villámcsapás érte, amikor állaga még inkább leromlott. Megközelítése: A várhoz jelzett turistaút vezet. Várpalota után, amennyiben az út járható, és a hadsereg nem zárja le a forgalom elől. Az út bal oldalán, a jelzést kell követni, amely becsatlakozik egy rövid szakaszon a jelzésbe, majd ismét a jelzést követve megtaláljátok az utat a romhoz. Érdemes végigjárni, közben fantasztikus sziklaformációk láthatók. Vezet a romhoz földút is Tésről, de ezt nem volt lehetőségem kipróbálni. Számos jelöletlen út is vezet a közelben, így aki "toronyiránt" kívánja megközelíteni a romot, viszonylag fájdalommentesen megteheti.