Kulturális örökség
A ma látogatható Fellegvár nem az első vár, amely itt épült. Az első vár, amely a tatárjárás során pusztult el, a Sibrik-dombon, az egykori római tábor alapjaira épült. A tatárjárás után IV. Béla és felesége Lascaris Mária családi ékszereinek árából, a visegrádi andezithegy tetején 1250-1258 között várat építtetett. A vár a hegycsúcsot övező erődítésfalakból, két toronyból és egy lakópalotából állt. A későbbi korokban a fővárost ide helyező Károly Róbert király bővítette a várat, s itt került sor az 1335-ös híres királytalálkozóra is. A várat Luxemburgi Zsigmond idején tovább korszerűsítették, vélhetően ekkor készült el az asszonyház is. A Fellegvárat az Alsóvárral völgyzárófal kötötte össze, mely egésze a Duna partjáig tartott, majd ott őrtoronyban végződött. A völgyzárófalakon vezetett az a középkori, Esztergomból Budáig tartó út, melyet északon a kaputorony, délen pedig egy kapu zárt le. Mátyás király uralkodása idején a vár palotaszárnyait teljesen felújították. A várban az évszázadok során több alkalommal is őrizték a szent koronát a koronázási ékszerekkel, sőt egy rablási történet is fűződik Visegrádhoz: 1440-ben Erzsébet királyné megbízásából egyik udvarhölgye, Kottaner Jánosné innen rabolta el a szent koronát. Visegrád koronaőrző hely volt 1529-ig, majd a 1490-től a koronaőrők kezén volt. A török időkben a vár óriási pusztítást szenvedett el, 1544-ben török kézre került. Ez után felváltva volt a török és a magyar csapatoké, majd legvégül a törökök – miután katonai célra már teljesen alkalmatlanná vált – elhagyták a szinte teljesen elpusztult várat. Nemcsak a vár, hanem a város is elpusztult, újranépesedése hosszú időt vett igénybe. A vár helyreállítására az első törekvések az 1870-es évek elején történtek, s még napjainkban is tartanak. A mai látogató több érdekes kiállítással is találkozhat fellegvári látogatása során: 1. A vár történeti kiállítása 2. Rekonstruált makett-erődrendszer, vár 3. A Szent korona történeti kiállítás 4. Panoptikum 5. Vadászati, halászati és gazdálkodási kiállítás
Kulturális örökség
A Vértes hegység északi lejtőjén, Körtvélyespuszta fölött, Vértessomló községtől keletre a 417 m magas Nyerges-hegy közelében egy erdővel borított kisebb kúp tetején találjuk a szabálytalan, megközelítően ötszög alaprajzú, belsőtornyos, „háromsejtes” elrendezésű, kis területű vár romjait. A környező fák ejtik fogságba, csak akkor látható, ha igen közel járunk hozzá. A kilátás viszont kárpótol bennünket, amit a várból látunk a környező dombokra, Vértessomló és Környe falukra nézve. A vár keletkezéseinek idejét és építőjének nevét nem ismerjük. Feltehetően az itt birtokos Csák nemzetség egyik tagja építhette a tatárjárás után. Várnagyként a Gutkeled nemzetségből származó II. Mihályt 1319-1324-ben említik okleveleink, és mint királyi vár "Castrum Vitam, Vytam, Wyttam" alakban 1379-ben szerepel iratainkban. Anyagát építési célokra használták fel. A vár régészeti feltárása és állagmegóvása nem kezdődött el, a vár sorsa bizonytalan.
Kulturális örökség
A Millennium méltó megünneplésére készülve 1894-95-ben építtette Wahrmann Renáta az ún. Bócz-kertben ma is álló fényűző 50 szobás eklektikus stílusú kastélyt, Ybl Lajos tervei alapján. A kastélyban az előcsarnokot íves kétkarú falépcső díszíti (a párizsi Opera lépcsőjének másolata). A kastélyhoz - egykor divatos fémszerkezetű - üvegház csatlakozik. Az elhanyagolt Bócz-kertet ugyanakkor angol parkká alakíttatta. A XX. század első felében, egészen a II. világháborúig az Andrássy grófok tulajdona volt, az almási kastély nyaralásra és vadászatokra volt fönntartva. A háború után államosították, berendezése eltűnt, az épületet megrongálták. Később a SZOT kezelésébe került, gyermeküdülőként használták. 1989-től az Amerikában létrehozott, Magyarországon is működő Élet Szava vallási alapítvány bérli az épületet. A kastélypark természetvédelem alatt áll, és az alapítvány engedélyével látogatható.
Kulturális örökség
A Körmend központjában található kastélyegyüttes főépülete - az egykori reneszánsz kastély valószínűleg a XV. században épült. A Batthyányiak tulajdonába került épületet 1610-ben, majd az 1650-es években építették újjá. Batthyány Ádám megbízásából a terveket a kor kiváló olasz hadmérnöke, Filiberto Lucchese készítette, mely alapján Carlo della Torre építőmester irányításával kezdődtek meg a munkálatok. Később a vár a birtokigazgatási központtá előlépő Körmenden barokk kastéllyá épül át, mely Batthyány Lajos - a későbbi országnádor - nevéhez fűződik. Az új épületegyüttes tervezője a szintén olasz Donato Felice de Allio, az osztrák barokk jelentős képviselője. A látvány megtervezése érdekében ekkor már a kastély távolabbi környezetét is bevonták a hatáskeltés körébe^ épületeit egyetlen észak-déli tengelyre fűzték fel, a már átformált főépületre több kilométeres távolságról fasorok vezettek rá. Érdemes megemlíteni a kétemelet magas dísztermet és a nagyszabású barokk lépcsőházat, ahol Mária Terézia lovasképe ma is látható, amely az 1740-es pozsonyi koronázáson ábrázolja a királynőt. A XIX. századi új építészeti divat Körmendet is elérte, s a klasszicizmus szellemében átépítették az egész kastélyt. Az 1790-1810. közötti időszak átépítésének feltételezett tervezője Hefele Menyhért, illetve az ő köréhez tartozó építész lehetett. A főépületben ma a Dr. Batthyány-Strattmann László Múzeum működik, ahol a helytörténeti és a Batthyány családot bemutató kiállítások mellett Magyarország egyetlen cipőtörténeti gyűjteménye is látható. Benne különböző ritkaságok között megtekinthető Erzsébet királyné báli cipellője is.
Kulturális örökség
A XV-XVI. századi várkastélyt 1751-1785-ben barokk stílusban átépítették. Az 1850-es átalakítás során késő klasszicista, majd 1870-ben romantikus jegyekkel is gazdagodott az épület. Joseph Kriczig császári főbiztos a XVIII. század első felében még az egykori vár ép részében lakott, amelyet 1749-ben vásárolnak meg Mensáros Györgyné Magyary Kossa Judit részére. Férje halála után ő, majd leánya és veje a földesúr. A várnak, amely Bocskainak fontos győzelmet hozott, nincs többé szerepe. A lepusztult lakóépület helyén 1752-84 között barokk kastély épül, délkeleti részén toronyszobával. A Csanády család nevéhez fűződnek még a XIX. századi jelentős változások: 1850-ben az épület oszlopos klasszicizáló előtérrel bővül, és 1870-ben romantikus-neobarokk átépítéssel nyeri el mai formáját. A kastély 1878-1927-ig a Lakatos családé. A következő tulajdonos már nem lakta az épületet. Az egykori kastély ma múzeumként és könyvtárként működik.
Kulturális örökség
Bolza Pál (1861-1947) egykori kastélyának elődje 1810-20 között épülhetett a Körös-part magasabb fekvésű területén, a folyó hídja közelében. A XIX. század közepén klasszicista, romantikus és eklektikus stílusú részletekkel látták el. A kastély előtti, a Holt-Körösre vezető márványlépcsőt Bolza Pál elgondolása alapján létesítették 1910 körül, a kastélyparkot pedig 1910-13 között. A kastély márványlépcsőjén helyezték el 1911-ben azt a szobor együttest, amely az anyafarkast ábrázolja a mondabeli Romulusszal és Rémusszal. A gróf a család olasz eredetére kívánt emlékeztetni.
Kulturális örökség
A martonvásári birtokot Brunszvik Antal 1758-tól bérelte, végleges tulajdonába 1770-ben került Moson vármegyei birtokáért cserébe. A grófi család martonvásári kastélyának felépítése ifjabb Brunszvik Antal nevéhez fűződik. Brunszvik - a Beniczkyek már korábban itt álló kúriájának helyén - 1784-85-ben építtette fel új rezidenciáját barokk stílusban. Ekkor kezdték el az angolpark létrehozását is az épület körül, mely azóta Magyarország egyik legszebb tájképi kertjévé vált. A kastély első átalakítása az 1820-as évek második felére tehető. Ekkor építettek emeletet az addig földszintes épületre, és a homlokzatokat klasszicista stílusúvá formálták át. Brunszvik Ferenc gróf értékes képgyűjteménye számára 1830 körül készült el a különálló képtárépület. A következő átépítés 1870 táján történt, ekkor Brunszvik Géza neogót stílusban alakíttatta át a kastélyt és a kiéptárat. A haladó szellemű grófi családnál élénk társadalmi élet folyt, Ludwig van Beethoven több alkalommal járt vendégségben Martonvásáron. Rajta kívül Erkel Ferenc, Mosonyi Mihály és Liszt Ferenc is élvezte a család vendégszeretetét a kastélyban. Beethoven több alkalommal vendégeskedett itt a múlt század első éveiben. Egyes vélemények szerint itt fejezte be a barátjának, Brunszvik Ferencnek dedikált híres Appasionata - szonátát. A gróf nővérei Teréz, és Jozefin a zeneköltő tehetséges tanítványai voltak. Levelek egész sora tanúskodik arról a szenvedélyes szerelemről, mely Beethovent az "Egyedüli Kedves"-hez, Brunszvik Jozefinhoz fűzte. A kastély-parkban a szigeten állították fel a zeneköltő halálának 100. évfordulóján Pásztor János: Beethoven szobrát. A Brunszvik grófok 1893-ban eladták a birtokukat Habsburg József főhercegnek, aki 1897-ben a sörgyáros Dréher családnak adta tovább az uradalmat. A II. világháborúban a kastély megsérült, majd az államosítás után az agráregyetem tangazdasága költözött ide. Az állami tulajdonú épületben jelenleg a Magyar Tudományos Akadémia Mezőgazdasági Kutatóintézete, a Beethoven Emlékmúzeum, valamint a parkban Az Óvodamúzeum működik. A park minden nap látogatható.
Kulturális örökség
A város központjában található kastély a múlt század elején került kialakításra. A ma is látható kastélyt, udvarházat Bek Pál építtette a nagyközség lakott területének határán egy enyhén kiemelkedő magaslaton. Bár a XX. század során sokat vesztett jellegéből, de látványa ma is lenyűgöző. Kovácsoltvas díszítményei, kovácsoltvas oszlopai még ma is eszünkbe juttatják Kazinczy Ferenc lelkesen dicsérő mondatait, aki gyakori vendége volt a kastélynak: "olyan királyi épület kicsinyített mása, hogy a szemlélőt frappírozza". A XVIII. és a XIX. században igen élénk szellemi élet folyt a kastélyban. Gyakori vendég volt itt Kazinczy Ferenc, Kölcsey Ferenc, Csokonai Vitéz Mihály, a reformkor nagy egyénisége Széchenyi István, az 1848-as szabadságharc tábornoka Nagy Sándor József. A rendszerváltás után a kastély az Önkormányzat tulajdonába került, melytől 2002-ben magánbefektető vásárolta meg. A jövőben a befektető felújítja az épületet és gyógyszállót szándékozik kialakítani benne a helyi termálvízre alapozva.
Kulturális örökség
A de la Motte kastély a magyar kastélyépítés miniatűr remeke, késő barokk, copf stílusban épült 1774-78 között. Építtetője, Báró Szepessy Sámuel később eladni kényszerült gróf Almásy Antal özvegyének, báró Vécsey Annának. A kastély közkeletű elnevezése az ő második házasságából származik: férje de la Motte ezredes Mária Terézia udvarából, neki tulajdonítják a kastély belső franciás díszitését és utalásait. Tervezője lehet Fellner Jakab vagy maga a kivitelező Povolni János. A falfestmények Kracker János Lukács és Zách János, Szikora György valamint Lieb Antal munkái. A kastélyt nagykiterjedésű park ú.n. angol kert övezi.
Kulturális örökség
Az Esterházy kastély Magyarország harmadik legjelentősebb épületegyüttese. E barokk kastélyt, vagy ahogy sokan említik a "magyar Versailles"-t Esterházy (Fényes) Miklós építette 1763-66 között. Esterházy József 20 szobás vadászlakját Miklós herceg és fennkölt lelkű hitvese, Cziráky Margit grófnő, alakította át és tette a hercegi család legkedveltebb tartózkodási helyévé, fénykorát is ekkor élte (1768-90). A birtokos halálával kiemelt szerepét elvesztette, pusztulását, állagának romlását a II. Világháború teljesítette be. A kastély külső homlokzatán a barokk szinte minden díszítő eleme megtalálható. Lenyűgöző az alkalmazott szimmetria, a középről induló íves karú díszlépcső, mely az emeleti Zeneterembe és Díszterembe vezet. A pompát amúgy is kedvelő Miklós udvarát a fényűzés jellemezte. A 126 szoba pazar berendezése, káprázatos belső díszítő megoldásai mindenkit ámulatba ejtettek. Bőkezű mecénásként udvarát a művelődés egyik központjává emelte. Joseph Haydn, a kor kiemelkedő zenei mestere 30 évig állt a család szolgálatában. Az opera előadásokat nem egyszer az uralkodó család jelenlétében tartották. Haydn számos remekművét itt komponálta, a munkásságát bemutató emlékanyag három szobát tölt meg. A kastély 348 képből álló híres képtára az Országos Képtár alapját képezi. Az íves alaprajzú kastély a barokk-rokokó hangulatát idéző díszudvart fogja közre, melyet egy háromrészes csodálatos kovácsolt vaskapu zár le. Haydn egykori rezidenciáján, a Muzsika Házban a Fertődi Állandó Helytörténeti Kiállítást rendezték be.
Kulturális örökség
A barokk kastély az egykori vár falainak elhasználásával épült 1783-84-ben. Egykori kápolnájában fennmaradt az eredeti barokk falkép. A város főterének ez a legnevezetesebb épülete. A pápai erőd már a XV. században állt, majd a török korban a végvárrendszer egyik tagja lett. 1704-ben a várőrség Rákóczi mellé állt, 1707-ben pedig császári hadak szállták meg. A várat az 1740-es évektől kezdték kastéllyá átalakítani Franz Anton Pilgram tervei alapján. Halála után Fellner Jakab, majd Grossmann József folytatta a munkát. Az U alakú, egyemeletes barokk kastély a versailles-i kastélytípusba tartozik. Az előcsarnokból indul a barokk pompájú, kőkorláttal és stukkós mennyezettel pompázó lépcsőház, melyet gyakran hasonlítanak a pozsonyi Nyáry-palota híres lépcsőházához. Az emelet látnivalója a díszterembe, ismertebb nevén Nádor-terembe. Itt láthatjuk azt a festményt, mely Pápát az 1700-as évek közepén ábrázolja. A Nádor-terem jellegzetes barokk berendezésével, intarziás parkettájával, barokk kályhájával sokat érzékeltet abból, milyen lehetett a kastély korábbi állapotában. A múzeumban több korabeli bútort, festményt, használati tárgyat őriznek, de ezek többsége nem a kastélyból származik, később került ide. 16 év után újra várja látogatóit a pápai Esterházy-kastély A januárban kezdődött és április végéig tartó - 267 millió Ft értékű - rekonstrukció keretében a kastély hét, emeleti helyisége. - többek közt az Ősök csarnoka, a Vörös-szalon, a Nádor-terem, a Nagyebédlő – újult meg és nyitotta meg kapuit a látogatók előtt. A főúri terek felújítása mellett a földszinti kiszolgáló tereket - előtér, jegypénztár, akadálymentes vizesblokk, ruhatár – alakították ki. A felújítás során kicserélték a nyílászárókat, faljavításokat, festést végeztek a kivitelezők, elhelyezték a szükséges gépészeti berendezéseket valamint a fűtéshez szükséges vezetékeket és radiátorokat, restaurálták a faburkolatokat és a stukkókat, felújították a kőburkolatokat és az emeletre vezető lépcsőt. A földszinti kiszolgáló területek és az emeleti terek akadálymentes megközelítésére lift épült. A projekt során nyolc rossz állapotú festmény és két cserépkályha restaurálása történt meg, helyükre kerültek a korábban restaurált festmények, köztük a híres Pápa látkép is. Az emeleti termek korhű kárpitborítást és szőnyegezést kaptak.
Kulturális örökség
Festetics Kristóf gróf 1745-ben kezdte építtetni. 1770 táján kétszeres alapterületűre bővítették a kastélyt. Később Festetics György folytatta az átalakítást. 1801-ben elkészült a híres könyvtár díszes berendezése és 1804-ben a kápolna. Ekkor már kétemeletes, gazdagon díszített, fényűzően berendezett kastély volt, amit Festetics Tasziló gróf a múlt század végén (1883 és 1887 között) tovább bővíttetett. A jelentős átalakítások során a kastély belső berendezése is megújult. Ekkor kapott az épület egységes külső díszt és az új épületrészt egy magas toronnyal kapcsolták a régihez. Néhány év múlva a kastély előtt vezető utat távolabbra helyezték és akkor állították a parkba a díszes szökőkutat. A ma is használt díszes főkaput 1893-tól használják. A kastély bejárata előtt áll Festetics György szobra (Lukácsy Lajos alkotása), melyet 1945-ben helyeztek ide a város főteréről. A második világháború után a kastély több intézménynek volt átmeneti otthona, egyes részei nagyon károsodtak, és a helyreállítás csak a nyolcvanas években fejeződött be. Ma a kastély nagy része múzeumi célokat szolgál. Közel 90 000 kötetes könyvtára, kastély enterior - 16 teremben - régi magyar fegyverek gyűjteménye, a Windischgrätz-féle afrikai trófeagyűjtemény mellett időszakos kiállítások is várják a sok ezer látogatót. Iszlám gyűjteménye egyedülálló. Megfigyelhetjük a Festetics család címerét két oroszlánnal, valamint a gyönyörű kovácsoltvas díszeket. A kastély alagsorában működik a Magyar Borok Háza. Erre külön kell jegyet vásárolni, s általában csoportosan lehet látogatni.
Kulturális örökség
Dégen található Magyarország egyik legszebb - és egyetlen látogatható - klasszicista kastélya, amelyet hazánk legnagyobb angolparkja öleli körül. A kastélyhoz sok legenda fűződik: a magyarországi szabadkőművesség titkos központjaként emlegetik. Bár nem maradtak fenn bizonyítékok rejtélyes gyűlésekről, az tény, hogy több mint egy évszázadon át a kastély falai között őrizték a hazai szabadkőművesek titkos levéltárát, s az építtető, Festetics Antal is szabadkőműves volt. A XIX. század elején emelt kastély park felőli homlokzata a Magyar Nemzeti Múzeum épületére emlékeztet - nem véletlenül, hiszen mindkét épület tervezője Pollack Mihály volt. A múzeum történelmi nevezetességű lépcsőjével ellentétben azonban Dégen nem lépcső, hanem kavicsos rámpa vezet a parkba, s a rendhagyó építészeti megoldások közé tartozik az is, hogy az ovális dísztermet nem az épület központi részén, hanem sarokszobájában alakították ki. Ezzel átellenben pedig a szintén ovális alaprajzú, ám intim méretű grófnői fürdőszoba bújik meg. A kastélypark mérföldnyi hosszúságú, festői halastava a leghosszabb a hazai parkok tavai között. Ennek ékessége a kastéllyal szemközti szigeten álló, különleges kerti építmény: a Hollandi-ház is, amely valóságos építészeti csemege. Földszintes részén tehénistálló, míg emeletes részén az egyik tüdőbeteg grófné szanatóriumként szolgáló lakosztálya kapott helyet. Napjainkban megindult a hatalmas kastély együttes felújítása. A főépület közel száz méter hosszúságú, egybefüggő teremsorában igazi szenzációt kínáló kiállítás látható, amelyben a Festetics-család, a kastély és a park napjainkig ívelő históriáján túl a hazai szabadkőművesség történetét is megismerhetik a látogatók. A bozóttól megtisztított parkban pedig igazi élményt nyújtó, kiadós sétára indulhatunk.
Kulturális örökség
Amit mindenkinek látnia kell, az Gödöllő, pontosabban az itteni Királyi kastély, a magyar barokk kastélyépítészet egyik legszebb alkotása. Az impozáns épület 1867 és 1916 között I. Ferenc József osztrák császár és magyar király és hitvese, Erzsébet (Sisi) nyári rezidenciájaként szolgált. Huszonhat korhűen rekonstruált termében ma az uralkodópár lakosztályai, az Erzsébet királyné-emlékkiállítás és a kastélyt építtető Grassalkovich családot bemutató tárlat tekinthető meg. A kastély azonban nem egyszerűen csak múzeum, hanem exkluzív fogadások, történelmi divatbemutatók, rendezvények színtere is, ahol a kávézótól a korhű ruhában történő fotózáson és az ajándékbolton át az egykori pálmaházban berendezett dísznövénykertészetig mindent megtalál a látogató. Az országosan ismert Liszt Fesztiválnak, Hárfa Fesztiválnak, Barokk Kastélynapoknak, Adventi Kastélynapoknak is egyik "főszereplője" a kastély pompás díszterme, díszudvara és védett természeti értéknek nyilvánított, 28 hektáros parkja. A Gödöllői Királyi Kastély 2010 nyarától az Új Magyarország Fejlesztési Tervnek köszönhetően, Európai Uniós forrásból újabb kiállítóterekkel gazdagodik, teljesen megújul a kastély parkjának egy része, továbbá olyan új szolgáltatásokkal várja a látogatókat, mint gyerekeknek szóló programok, audioguide, érintőképernyős információs táblák és múzeumpedagógiai műhely. Hétfői napokon a kastély múzeum - előzetes bejelentkezés alapján - kizárólag magyar nyelvű tárlatvezetővel látogatható. Nagykörös vezetést csak a nyári nyitva tartás idején tudunk biztosítani.
Kulturális örökség
A középnemesi sorból az ország egyik leggazdagabb főurává emelkedő Grassalkovich Antal az 1740-es évektől több kastélyt is emeltetett az országban, s a kor főúri szokásaihoz híven, mindegyik kastélyában könyvtártermet is berendeztetett. A magyarországi kastélyépítészetre komoly hatást gyakorolt, s az általa építtetett barokk, részben már copf stílusba hajló kastélyokat "Grassalkovich stílusúnak" is szokás nevezni. Közülük a hatvani készült a legkésőbb, 1754 és 1763 között, s ez az egyik legjobb állapotban megmaradt épület.
Hírlevél

Szeretne folyamatosan értesülni a szálláshelyek aktuális ajánlatairól, akciókról, programokról? Iratkozzon fel hetente megjelenő ingyenes Hírlevelünkre és számos szezonális, valamint egyéb ajánlat közül válogathat!