Túraútvonalak
MEGKÖZELÍTÉS
Vonattal: Budapest – Debrecen – Nyíradony – tovább autóbusszal Nyíracsádra Autóval: Budapest – Debrecen – Nyíradony – Nyíracsád

ÚTVONAL
Nyíracsád – Gánás-hegy – Buzita puszta – Varga-tanya – Kovács-tanya – Hármashegyalja – Halápi Csárda – Szt. János-templomrom – Látó-hegyi kilátó – Fancsikai tavak – Erdőspusztai bemutatóház és arborétum – Fancsikai templomrom – Bánk Bánkról autóbusz-közlekedés Debrecenbe. Meghosszabbítható a túra a kék jelzés mellett 5 km-rel távolabbi Vekeri-tó üdülőközpontig.

Táv: 41 km (2 nap alatt) A túraútvonal bejárható gyalog és/vagy kerékpárral.
Jelzés: A túra végig az Alföldi Kék sáv turistajelzésen halad.

1. nap: Nyíracsád – Nyírmártonfalva – Haláp (25 km)
2.nap: Haláp – Bánk (16 km)

NEHÉZSÉGI FOK
A túra közepesen nehéz, ajánlott min den évszakban fiataloknak, idősebbeknek, kerékpárosoknak!

LÁTNIVALÓK
Bánk: Erdőspusztai Bemutatóház fafaragók szabadtéri bemutatóparkja, arborétum, 3 km hosszú tanösvény. Fancsikai tavak: Az erdőspusztai tavakat, így a fancsikai víztárolókat is, 1970 után hozták létre. Fancsikán játszótér, rönkvár és zöld gyep várja a gyerekeket, három horgásztó a felnőtteket, s kilátó a tájban gyönyörködni vágyókat. Hármashegyalja: Debrecentől 17 kilométerre fekvő terület, pihenőközpont, legkiemelkedőbb pontján 157 méteres tengerszint feletti kilátóval és a debreceni „Zsuzsivonat” végállomásával. Nyíracsád: XIII–XIV. században épült gótikus református templom, valamint a közelben található XIII. századból ránk maradt templomrom. Vekeri-tó: Az Erdőspuszták legforgalmasabb és legjobban kiépített pihenőcentruma. A tavon csónakázni és horgászni lehet.

Forrás: Magyar Turizmus Zrt.

Túraútvonalak
MEGKÖZELÍTÉS
Autóbusszal a Hajdú Volán és az Agria Volán járataival Debrecen és Eger irányából. Vonattal Füzesabony és Debrecen irányából.

1. nap:
ÚTVONAL
Hortobágy falu – MÁV-állomás – fahíd a Hortobágy folyón – Mátai Ménes – Mátai út – Pusztai Állatpark – Hortobágy falu Táv: 7 km

LÁTNIVALÓK
Hortobágyi Nemzeti Park Látogatóközpont: Megismerhetjük a nemzeti park természeti értékeit, a puszta jellegzetes élőhelyeit, növény- és állatvilágát.
Pásztormúzeum: Műemlék épület, amely szekérállás volt. A kiállítás a pusztai legeltetést, a sajátos hortobágyi pásztorkodást kívánja bemutatni. A pusztai élet valóságos szereplői azonban a pásztorok voltak.
Kilenclyukú híd: Hazánk máig leghosszabb kőhídja, amely Hortobágy szimbóluma.
Hortobágyi Csárda: Népi klasszicista Hortobágyi Nagycsárda az Alföld leghíresebb és legnagyobb csárdaépülete. Mátai Ménes: A mátai lótenyésztés 300 éves múltra tekint vissza. Innen ered tulajdonképpen a Hortobágy mai ménese. Törzsistállói munkaidőben szabadon látogathatók.
Pusztai állatpark: Az állatparkban megtekinthetők a kárpát medencére jellemző háziállatfajták.

2. nap:
ÚTVONAL
Hortobágy falu – Mátai út – kungyörgyi kerékpárút – Kungyörgyi Méntelep – Hortobágyi-Halastó – Halastó főgát – tovább az 5-ös, 6-os és Kondás tómedencék irányába – vissza a Hortobágy Halastavi Kisvasút megállóhoz – majd a Halastó MÁVállomásról vonattal vissza Hortobágy faluba. Táv: 15-20 km

LÁTNIVALÓK
Kungyörgyi kerékpárút: Bioművelésű szántóföldek – a tocsogókban és a környező legelőkön gazdag madárvilág. Kungyörgyi Méntelep: Egykor az ország leghíresebb méntelepe volt. Hortobágyi halastavak: A közel 2000 hektáros halastórendszer Közép-Európa egyik legismertebb madárélőhelye. Gyakran megfigyelhető itt Európa legnagyobb ragadozó madara, a rétisas. A tavak élővilágának megfigyelését számos megfigyelőtorony segíti. Hortobágy Halastavi Kisvasút: A kisvasúttal könnyen elérhetők a távolabbi tavak is, ahol gazdagabb a madárvilág.

NEHÉZSÉGI FOK
A túra kerékpárral és gyalog is teljesíthető tavasztól késő őszig, könnyű túra.
Túraútvonalak
MEGKÖZELÍTÉS
Szolnok vasúton, autóbusszal, gépkocsival minden irányból elérhető.

ÚTVONAL
Szolnok vasútállomás – Baross Gábor út – Mária utca – Mártírok útja – Szigony utca – Tiszaparti sétány – Táncsics Mihály utca – Kossuth Lajos út – Szabadság tér – Gutenberg tér – Tisza-part a Vízművek alatt – Tisza jobbparti töltés – Tanyák – Szolnok-Besenyszögi műút és a Szolnok–Szajol vasútvonal aluljárója – Millér Vízügyi Múzeum – Tisza jobbpart, hullámtéri út – Feketevárosi átjáró – Tölgyes – Hasznos lapos – Fokorupuszta határa – Tisza jobbparti töltés – Szórói nyárigát – Nagyszög sziget – Karcsai holtág – Szórópuszta – Tisza jobbparti töltés – hullámtéri erdő – Tisza jobbparti töltés – Dobai szivattyútelep – Doba – Nagykörű-Kötelek kerékpárút kezdete – Dobapuszta autóbusz-megálló.

Táv: 27 km Szint: 30 m Jelzés: végig

Az útvonal javarészt földúton halad. Kerékpárral is járható. Magas Tisza árvíz esetén a Millér–Feketeváros szakaszon a jelzéssel ellátott árvízvédelmi töltésen, a szórói és dobai hullámtéri szakaszon a jelzés nélkül is követhető árvízvédelmi töltésen haladhatunk. Helyközi autóbusz-megállók Szórópuszta, Dobapuszta (rövidítési lehetőség).

NEHÉZSÉGI FOK
A terep könnyű, a táv hosszú, felkészült érdeklődőknek ajánljuk.

LÁTNIVALÓK
Az út jelentős része a Közép-Tiszai Tájvédelmi Körzet területén halad.
Tisza-meder: Tiszavirág. Rajzásuk ideje a nyári napforduló körül. Hullámtéri erdő: művelt hullámtéri erdő, a Tisza parton és a hajdani töltésépítés anyaggödrében, a kubikokban telepített kubikerdőben számos fa matuzsálemmel.
Feketevárosi Holt-Tisza: védett vízinövényekkel, számos vízimadárral.
Feketevárosi erdő: tölgyes, nyáras. Védett facsoport: Erzsébet királyné Tisza völgyi látogatásának emlékére.
Szórói Holt-Tisza: Kiemelt védelmű „szentély” holtág.
Dobai hullámtér: nyáras, tölgyes erdő.
Dobai homokos pad: üdülőterület, különleges adottságú homokos szabad strand.

Forrás: Magyar Turizmus Zrt.
További ajánlatok: http://aktiv.itthon.hu/indulj-el-egy-uton
Túraútvonalak
MEGKÖZELÍTÉS
Szolnok elérhető kerékpárral, vagy vonaton szállított kerékpárral is.

ÚTVONAL
Szolnok (Szabadság tér) – – Szent István híd – – Vegyiművek – – Gejzír – – Paládics pusztai erdő – – 4. sz. főközlekedési út – – Sashalom – – Mária-szobrocska – – Abonyi úti vasúti megálló – – Szolnok–Jászberény műút – – Gazdák hídja – – Malomszögi erdőfolt – – Szolnok–Besenyszögi műút – – Szolnok–Kőtelki műút – – Feketevárosi átjáró – – Millér – – Szolnok (Szabadság tér)
Táv: 48 km Szint: 50 m

NEHÉZSÉGI FOK
A túra a gyakorlottabb kerékpárosok által teljesíthető, igaz a több rövidítési lehetőség miatt hobbikerékpárosoknak is ajánlott, tavasztól őszig. Szolnoki megszállással a 3/1-es és a3/2-es túrák látnivalóiból is lehet válogatni.

LÁTNIVALÓK
Tisza-híd: Itt 1562–1909-ig többször jég, tűzvész pusztította fa cölöphíd állt. 1911- ben a két mederpillérre emelt, többször elpusztított, átépített acélhíd helyén, az első híd 400 éves évfordulóján, háromnyílású, változó magasságú gerinclemezes főtartókkal, folytatólagos gerendahíd épült, 9 m-es kocsipályával, kétoldali gyalogjárdával. Hossza 189 m. Tiszaliget: Sportlétesítmények, víz- és biológiai laboratóriumok, vállalati üdülők, hotelés motel, kemping, strandfürdő, és nem utolsósorban a Kereskedelmi és Gazdasági Főiskola szolnoki tagozatának épületei helyezkednek el a fák között. Szent István híd: A 4. sz. főút Szolnok várost elkerülő szakaszának új Tisza-hídja. Paládics-pusztai erdőfolt: A Szolnok–Abony határútja jellegzetes két fasoros kocsiút, mely jellemző volt korábban minden község- és megyehatárra. A közelében található az 1847. szeptember 1-jén megnyitott második magyarországi vasútvonal. Sashalom: A dombról jó kilátás nyílik Abony, Újszász, Szolnok irányába. Mária-szobrocska: Kis facsoportban emlékhely.

További információ: http://www.holkerekparozzak.hu/
Túraútvonalak
MEGKÖZELÍTÉS
Autóval: Budapest – Polgár – Nyíregyháza (autópályán) – Vásárosnamény (vagy Mátészalka) – Fehérgyarmat – Tiszabecs Vonattal: Budapest – Nyíregyháza vagy Debrecen – Mátészalka – Fehérgyarmat (innen autóbusszal) – Tiszabecs

ÚTVONAL
1. nap: Tiszabecs–Szatmárcseke (25 km)
2. nap: Szatmárcseke–Tivadar (15 km)
Táv: 40 km

A túra kenuval, kajakkal teljesíthető. A túra tetszés szerint változtatható, bővíthető, hosszabbítható. A túrák teljes körű és zökkenőmentes lebonyolításában (hajóbérlés, szállás, transzfer, étkezés stb.) felkészült helyi túraszervezők, utazási irodák segítik az érdeklődőket.

NEHÉZSÉGI FOK
Fizikai erőnléttől függően könnyű, ill. közepesen nehéz. Fiatalok, idősebbek, családok, baráti társaságok, iskolai osztályok, természetbúvárok, túracsoportok, egyszóval bárki részt vehet rajta.

LÁTNIVALÓK
Késő tavasszal, nyáron, kora ősszel ajánlott. A folyó felső szakasza a leggyorsabb, ugyanakkor a legtisztább és a legérintetlenebb. A túrázók gyönyörködhetnek az egyedülálló növény- és állatvilágban, megállhatnak pihenni, játszani, kikapcsolódni a felfelbukkanó homokpadokon. A vízi- és kerékpártúrázás közben lehetőség nyílik fürdésre, strandolásra.

Szatmárcseke: A világon egyedülálló szatmárcsekei védett református temető embermagasságú csónakos fejfái a néprajztudomány szerint az ősi ugor csónakban való temetkezés szokását őrzi.
Tiszacsécse: Móricz Zsigmond szülőháza, református templom – faharangláb.
Vásárosnamény: Beregi Múzeum, amelynek vaskályha és öntöttvas gyűjteménye országos hírű.
Tivadar: A település 1797-ben felszentelt temploma.
Tákos: A település központjában áll a „mezítlábas Notre Dame” a paticsfalas falusi templomok utolsó hírnöke, 1766-ban építették.
Csaroda: Itt található a XIII. század második felében épült késő román stílusú falusi templomaink egyik legszebbike. T
Tarpa: A Felső-Tisza egyetlen megmaradt szárazmalmát a XIX. sz. közepén fából építették.
Penyige: Lekvárium, az ország első „szilvamúzeuma.” Túristvándi: XVIII. században épült vízimalom.
Sonkád: Európa Nostra díjas református templom.
Panyola: Panyolai Elixír pálinkafőző műhelye.
Túraútvonalak
MEGKÖZELÍTÉS
Szolnok elérhető vasúton, autóbusszal és közúton bármely irányból.

ÚTVONAL
Szolnok (Szabadság tér) – – Millér – – Feketevárosi átjáró – – Szolnok-Kőtelki műút – – Szolnok-Besenyszögi műút – – Malomszögi erdőfolt – – Holt Zagyva – – Zagyva – – Tabán – Szolnok (Szabadság tér)
Táv: 22 km
Szint: 30 m

NEHÉZSÉGI FOK
Ajánlható gyalog és kerékpáron, tavasztól őszig bárkinek, könnyű túra.

LÁTNIVALÓK
Damjanich János-emlékmű: Radnai Béla carrarai márvány alkotása 1912 óta állít emléket az Aradi vértanú Damjanich János hadvezérnek, aki a közelben vívta az 1949- es tavaszi hadjáratot megindító szolnoki diadalt.
Vártemplom: A Tisza és Zagyva összefolyásánál épült vár területén épült templomot a helyén álló romos török mecset köveinek felhasználásával építette 1822–24. között Homályossy Ferenc, kamarai ácsmester. Előtte Szent István, mögötte Nepomuki Szent János szobra áll.
Vízikapu: Az egykori vár helyén épült támfalon, a török időkben is meglevő révkapu – mely Mahmud bég hídjára vezetett – helyén levő átjárón juthatunk le a Tisza partjára.
Felszíni vízmű: Szolnok ivóvízszükséglete felszín alatti vizekből nem látható el, ezért épült 1909-ben Varga József okleveles mérnök tervei szerint a hazai viszonyok közötti egyik első felszíni vízmű.
Millér: Garamszentbenedeki apátság 1075-ben keletkezett alapító levelében történik előszőr említés Szolnokról, s a Millér vízfolyásról. Természetes medrét 1857-ben a vasútépítés miatt áthelyezték. Milléri Vízügyi Múzeum Feketevárosi Holt-Tisza Holt-Zagyva: horgásztóként üzemel, kialakuló élővilága változatos. Tabán, Tájház Ártéri kubikerdő Mocsárrét Holtágak élővilága
Túraútvonalak
MEGKÖZELÍTÉS
Miskolc-Diósgyőr felől a 15-ös autóbusszal Ómassa végállomásig.

ÚTVONAL
Ómassa ( ) – Száraz-völgy – Száraz-völgy öreg parkoló – sípályák – Bánkút – Síház – ( és is csatlakozik) – Fehér Sas fogadó ( is) – Csipkéskút – Vadászvölgy– Ómassa buszállomás
Táv: 10 km
Szint: 470 m, 3 óra

NEHÉZSÉGI FOK
A túra elsősorban jó kondícióban lévő felnőtteknek és a fiataloknak ajánlható, egész évben. Ómassától Bánkútig állandó emelkedő, visszafelé Csipkéskút után, a Vadászvölgyben lejtmenet, időnként igen meredek, sokszor hatalmas kőtömbök között, ezért nehéz túrának mondható. A felszerelésben a jó túracipő ajánlott.

LÁTNIVALÓK
Ómassa: „egyutcás” hegyi település 500 m körüli magasságban a tenger szintje felett. Garadna-forrás: „Gyula-forráshoz” a régi parkolótól jelzésen bekötőút (5 perc), bánkúti sícentrum. Bánkút központjából kitérési lehetőség a 956 m magasan fekvő Bálvány-kilátóhoz (15 perc). További kitérési lehetőség Bánkútról a Nagy-mezőre (3 km), Csipkéskút, a lipicai ménes téli szállása. Bánkút télen: Hazai viszonylatban a legjobb síterepek közé tartozik, több felvonóval, hosszabb havas időszakkal, szállásokkal. A gyönyörű környék miatt (bánkúti szállással) minden évszakban javaslunk többnapos kiegészítő túrát.
Túraútvonalak
MEGKÖZELÍTÉS
Eger vagy Putnok felől a térség megközelítése vonattal a legegyszerűbb, de közúton is könnyel elérhető a 3-as autópályán, majd a 25-ös vagy a 26-os főközlekedési úton.

ÚTVONAL
Szilvásvárad – Nagyvisnyó – Dédestapolcsány – Uppony – Borsodbóta – Sajómercse – Putnok – Kelemér – Zádorfalva – Ragály – Trizs – Aggtelek
Táv: 75 km

NEHÉZSÉGI FOK
A túra elsősorban gyakorlattal rendelkező, a közlekedési szabályokban biztosan jártas túrázóknak ajánlható, szinte minden évszakban, de a legmegfelelőbb a tavasz és az ősz eleje.

LÁTNIVALÓK
Szilvásvárad: Szalajka-patak völgye, kocsikiállítás és fotók a lipicai ménes életéből, református körtemplom, Orbán-ház, tanösvény (Kalapet-kilátó).
Nagyvisnyó: tájház, Mihalovics-féle kőbánya.
Dédestapolcsány: református műemlék templom, dr. Kiss Miklós cserép- és keménycserép-gyűjteménye, Kézművesház (Tourinform Iroda), Lázbérci-tó, Lázbérci Tájvédelmi Körzet.
Borsodbóta: katolikus templom, Borbély-kastély.
Sajómercse: római katolikus templom, Millenniumi Emlékpark, régi népi lakóházak, Mercsei-vár.
Putnok: Gömör Múzeum, Holló László Galéria.
Kelemér: Keleméri Mohos-tavak Természetvédelmi Terület, Tompa Mihály Emlékház, Dr. Faggyas István gömöri fejfagyűjteménye, Mohos Ház.
Ragály: Balassa-kastély, református templom.
Aggtelek: Baradla-barlang. Barlanglátogatás az Aggteleki és Vörös-tói bejárattól. (Előzetes tájékozódás szükséges a Béke-, Vas Imre- stb. barlangok látogatásához.)

Kerékpár-kölcsönzési lehetőség: a Szalajka-völgyi kerékpárkölcsönzőben. Kapcsolódó további lehetőség kínálkozik az ANP által kínált túraajánlatok, barlangtúrák, egyéb programok szerint. Itt is többnapi tartózkodást javaslunk.
Túraútvonalak
MEGKÖZELÍTÉS
Menetrend szerinti busszal Budapest–Gyöngyös–Mátraháza vonalon, vagy Parád (Eger) felől. Gépkocsival mátraházi parkolási lehetőséggel.

ÚTVONAL
Mátraháza nagy parkoló – Nagy-Hidasvölgy – (csór-réti víztározóval párhuzamosan) – Nyírjesi erdészház – – Nyírjes-bérc gerince – Galyatető, Nagyszálló (kitérő tehető a jelzésen a Péter-hegyese kilátóig). A túra itt be is fejezhető – autóbusz közlekedés Mátraháza – Gyöngyös és Pásztó felé (Budapestre is). A túra folytatása Galyatető Nagyszálló – Nagy-Lipót kilátóhely – Mátra főgerinc – Csór-hegy – Mátra-nyereg – Vörösmarty Turistaház (Mátraháza).

Táv: 10 km + 7 km Szint: 420 m + 50 m, 3+2 óra

NEHÉZSÉGI FOK
Emelkedők miatt középnehéz túra, de minden vállalkozó korosztálynak ajánlható tavasztól őszig, de télen is szép.

LÁTNIVALÓK
• Víztározó kitérővel
• Nyírjesi vadászház
• Galyatető, kilátó (korlátozott kilátással), Nagyszálló, sí- és sífutópályák
• Nagy-Lipót természetes kilátópont
• Csór-hegyi volt Kós Károly-kilátó romjai Mátraházi vagy környéki szállással érdemes több napra több túrát szervezni.
Túraútvonalak
MEGKÖZELÍTÉS
Sátoraljaújhelyre Miskolcról és Nyíregyházáról, vagy Debrecenből juthatunk el. Sátoraljaújhely felől autóbusszal érhető el a kiindulópont.

ÚTVONAL
Hollóháza – – Sarjános rét – Bodórét (Lászlótanya – magánterület mellett) – Hajagos – Nagy-Milic – Csataréti Vadászlak – Vár forrás – Füzéri vár, majd vissza – Füzér Visszaút Füzérről autóbusszal vagy Hollóházára, vagy Sátoraljaújhelyre.
Táv: 14 km Szint: 700 m

NEHÉZSÉGI FOK
A nagy szintkülönbség miatt nehéz túra, jó erőben lévő érdeklődőknek ajánlható, tavasztól őszig.

LÁTNIVALÓK
Hollóháza:
• Porcelánmúzeum
• Modern (új) templom
• Kéktúra emlékmű
• Drahos (rét) természetvédelmi terület
• Nagy-Milic (893 m), a Zempléni-hegység legmagasabb csúcsa
• Nyársasoknál szép kilátás (744 m)
• Füzéri vár (552 m) szép kilátással
• Füzéri Tájház
Túraútvonalak
MEGKÖZELÍTÉS
Salgótarján elérhető vasúton és autóbusszal.

1. nap:
ÚTVONAL

A Karancs-Medves vidék két legszebb bazaltkúpja, Nagy-Salgó és Boszorkány-kő Útvonal: Salgótarján kemping – Tatárárok – Salgópuszta – Salgó-nyereg – Boszorkánykő– Salgóvár – Salgóbánya.
Táv: 7 km Szint: 350 m, 2,5 óra Jelzés: ( )

NEHÉZSÉGI FOK
Mindenkinek ajánljuk, bármely évszakban.

LÁTNIVALÓK
A túra kiindulópontja Salgótarján kemping, a város központjából több helyi járati autóbusszal (6-os, 36-os, 46-os, 63-as) is elérhető. A Boszorkány-kő (571 m) bazaltkúpját körbejáró geológiai tanösvény a bazaltvulkanizmus különböző mozzanatainak megkövült emlékeit mutatja be. A cukorsüveg alakú, csúcsán várrommal megkoronázott Nagy-Salgó érdekes fekvéséért, könnyű megközelíthetőségéért és minden irányban szabad körképet nyújtó, csodálatos kilátásáért a turisták, kirándulók egyik legkedveltebb célpontja. 1845. június 11-én érkezett ide Petőfi Sándor. Az utókor a látogatás tényét és dátumát márványtáblába véste, melyet a vár alatti sziklafalon helyeztek el. Salgóbánya központjától 200 méterre található az „Erdészház”, amely egy kis múzeum. Salgóbányáról minden egész órakor helyi járati autóbusz (11B) indul Salgótarján központjába.

2. nap: Irány a „Palóc Olimposz” és a Margit-kápolna (Karancs).
ÚTVONAL
Salgótarján Tóstrand – Kercsegi leágazó (Balra a jelzésen 300 m kitérővel a Nagy- Kercseget kereshetjük fel, ahol a magányos öreg tölgy, juhar és egyéb fákkal ékesített tisztáson számos tűzrakó helyet találunk.) – Kőbánya – Karancs-nyereg – Kápolna-hegy – (Karancs-nyereg) – Karancs-csúcs – Kis-Karancs – Somoskőújfalu.
Táv: 12 km Szint: 550 m, 3,5 óra Jelzés: ( )

NEHÉZSÉGI FOK
Elsősorban némi túrázási gyakorlattal rendelkezőknek ajánljuk.

LÁTNIVALÓK
A Karancs-nyeregtől 350 méternyire lévő Kápolna-hegyen találjuk a Margit-kápolnát. A szépen felújított kápolna valószínűleg a XIV. sz.-ban épült, a vesztes Muhi csata után a környék erdeiben menedéket találó IV. Béla leánya, Szent Margit tiszteletére ( ). A környezete fölé dómszerűen emelkedő Karancs csúcsa (729 m) gyakran pipál, vagy párába, ködbe burkolódzva látszik a palócok lakta vidék szinte minden szegletéből. Minden bizonnyal ezzel érdemelte ki a „Palóc Olimposz” megtisztelő elnevezést. A csúcson lévő 24 m magas kilátótoronyból lenyűgöző körpanoráma nyílik a környező tájra. Somoskőújfaluból a minden óra 10 perckor közlekedő 11B jelű helyi járatú autóbusszal visszatérhetünk Salgótarjánba.

3. nap:
Eresztvényből a somoskői várba, az európai hírű bazaltzuhataghoz és tovább a Szlovákia területén lévő tanösvényen.

ÚTVONAL
Eresztvény – Somoskő (Petőfi-kunyhó) – Somoskő vára – Tanösvény – Krúdy-forrás – Bukovinka (Bikkrét) –Somoskőújfalu. Táv: 10 km Szint: 80 m, 4 óra 

NEHÉZSÉGI FOK
Mindenkinek egész évben ajánljuk, az emelkedőt alig tartalmazó könnyű túrát.

LÁTNIVALÓK
Somoskőnél a vár tövénél lévő Petőfi-emlékparkban meg- tekinthetjük a felújított Petőfikunyhót, amely a költő 1845. június 12-i látogatásának állít emléket. A Szlovákia területén álló vár bejárása után a jelzéseket követve indulhatunk tovább az ugyancsak szlovák területen lévő többi látnivaló felkeresésére, melyek egy 1,5 km-nyi távolságú tanösvény mentén találhatók. (A 9 m magasságú, öt- és hatszögű oszlopokból álló európai hírű bazaltzuhatag és a kőtenger, a Sátormegi-patak völgyében a Krúdy-forrás.) Útközben két nyelvű információs táblákról ismerhetjük meg a vidék növény- és állatvilágát, geológiai érdekességeit. Bukovinka (Bikkrét) településtől a somoskőújfalui határátkelőhely mindössze 1,5 kilométernyire található. Közben betérhetünk a szlovák ételféleségeket kínáló ismalom étterembe. Somoskőújfalu központjából minden óra 5 perckor helyi járati autóbusz közlekedik Salgótarjánba.

4. nap:
A Karancs-Medves vidék egyik gyöngyszemének, a Szilvás-kőnek a felfedezése után Európa legnagyobb bazaltfennsíkján át Salgóbányára jutunk.
ÚTVONAL
Rónabánya – Szilvás-kő – Rónabánya – Medves-fennsík – Salgóbánya.
Táv: a Szilvás-kő körbejárásával együtt 9 km Szint: 260 m, 3 óra 

NEHÉZSÉGI FOK
A túra teljesítése nem igényel nagy túrázói gyakorlatot, bármely évszakban teljesíthető.

LÁTNIVALÓK
Túránk kiindulópontja Rónabánya település, mely személygépkocsival vagy a Cered, Zabar felé közlekedő autóbuszjárattal Salgótarjánból érhető el. Rónabánya település még a mai, elöregedő állapotában is megérdemel egy sétát. Mindössze három utcájában aránylag jó állapotban sorakoznak az igen jellegzetes, pincés, kis udvaros, konyhakertes bányászlakások. A Karancs-Medves vidék egyik legszebb része a Szilvás-kő és környéke. A régebbi kőbányászatnak köszönhetően nem mindennapi előfordulású bazaltvulkáni képződ ményekkel ismerkedhetünk meg, és más vulkáni vidékeken ismeretlen mély szikla hasadékokba is több helyen betekinthetünk. A Bagó-kő a legjellegzetesebb geológiai érdekesség, hogy a függőleges bazaltoszlopokra, mint támpillérekre merőlegesen halmozódnak a vízszintesen fekvő oszlopkötegek. A hegytető észak-keleti szélére érve váratlanul tárul elénk a megkapóan szép panoráma. A túra legmegragadóbb látványa a bazaltzuhatag, ahol az egymásra rétegződött oszlopsorok, kötegek halmaza és az egész sziklafal lenyűgöző méretei méltán vetekszenek a híres somoskői bazaltömlés szépségével. Mindezt a jelzésű Bányász körútról leágazó, és jelzésű, igen jól kiépített, tanösvényszerű, 3 km hosszúságú turistaúton járhatjuk körbe. Rónabányára visszatérve túránkat a jelzéseket követve folytatjuk, és 2 kilométert megtéve megérkezünk az Európa legnagyobb bazaltfennsíkjaként számon tartott Medves- fennsík keleti peremére. Innen a és jelzések fonódásán 20 percnyi gyaloglással Salgóbányára jutunk. A fennsíkon gyalogolva csodálatos körpanoráma kínálkozik a szemlélődésre. A tágas legelőkön találkozhatunk szabadon legelésző tehéncsordával, s időnként egy-egy juhnyájjal is. Salgóbányáról minden egész órakor helyi járatú autóbusz (11B) indul Salgótarján központjába.
Túraútvonalak
MEGKÖZELÍTÉS
Menetrend szerinti autóbusszal Székesfehérvár és Budapest felől egyaránt.

ÚTVONAL
Bakonycsernye/Kisgyóni elágazás (buszmegálló) – Kisgyón Természetbarát Telep – Erdei szentély (kereszteződéstől) – Károly-lak (kereszteződéstől nyugatra) – Csikling vár – Dorró-hegy – Kisgyón Természetbarát Telep – Bakonycsernye/ Kisgyóni elágazás.
Táv: 14 km Szint: 200 m

NEHÉZSÉGI FOK
Ajánlott a túra minden korosztálynak, egész évben, közepes nehézségű.

LÁTNIVALÓK
Bakonycsernye: bányásztelepülés, horgásztó, Avar-kori temető Kisgyóni Természetbarát Telep (kulcsosházak) Tűzköves-árok és környéke (védett geológiai feltárás) Károly-lak (vadászház) Hamuház Csikling-vár Alba Regia-barlang: a Bakony legnagyobb barlangja. (Nem látogatható!)

Forrás: Magyar Turizmus Zrt.

Túraútvonalak
MEGKÖZELÍTÉS
Dorog, Esztergom, Nyergesújfalu felé és felől busszal.

ÚTVONAL
Bajót – Öreg-kő – Péliföldszentkereszt , majd – Öreg-kő – Bajót
Táv: 11 km Szint: 350 m

NEHÉZSÉGI FOK
Könnyű túra, ajánlott tavasztól őszig minden korosztálynak, családosoknak is. Figyeljünk a sziklákra és a barlangokra!

LÁTNIVALÓK
Bajót: területe az újkőkortól lakott. Öreg-kő forrás Öreg-kő és barlangjai: Régészeti anyagai, természeti formakincsei védelme érdekében a terület fokozott természetvédelmi oltalom alatt áll! Meredek lépcsősoron kell felkapaszkodnunk, amely feljebb Y alakban elágazik. Jobbra az öreg-kői 1. sz. zsombolyt (35 m mély veszélyes aknabarlang) közelíthetjük meg, a lépcső felső részén szép kilátásban lesz részünk. A bal oldali 200 lépcső a Baits-barlanghoz, és a fölötte lévő beszakadt kupolájú Jankovich-barlanghoz vezet. Régészeti és őslénytani leleteiről nevezetes. Az Öreg-kő csúcsáról kelet felé gyönyörű kilátás nyílik, látható a Gete és több Duna menti település. Túránknak ezt a szakaszát fokozott óvatossággal tegyük meg! Péliföldszentkereszt: A templom és a rendház helyén a templomos lovagok kolostora állt. Búcsújáróhely. Szalézi rendház: A templom mögött kálvária és XVIII. századi barokk szoborcsoport látható.

Forrás: Magyar Turizmus Zrt.

Túraútvonalak
MEGKÖZELÍTÉS
Vasúton és közúton is egyaránt könnyen elérhető.

ÚTVONAL
1. nap: Székesfehérvár – Pákozd – turistaúton az Ingókövekig, majd – Pátka – Fornapuszta – Csákvár Táv: kb. 35 km
2 . nap: Csákvár és környéke (Csikvarsai-rét – Csákvár kastély – Haraszt-hegyi Tanösvény) Táv: 20 km
3. nap: Csákvár – Gánt – Zámoly – Székesfehérvár Táv: 34 km

NEHÉZSÉGI FOK
Ajánlott minden korosztálynak, családosoknak is tavasztól őszig.

LÁTNIVALÓK
Székesfehérvár: Több mint fél évezreden át koronázó város volt. Országalma: a koronázó város szimbóluma. Szent István Király Múzeum, Középkori Romkert: nemzeti emlékhely, Bory Vár, Aranybulla-emlékmű
Pákozd: Községi 1848-as Emlékmű, római (Szent József) katolikus templom, református templom: barokk stílusú, pákozdi Ingókövek: Oroszlánszikla, Pogánykő, Kocka
Pátka: a Zámolyi-medencében található, római-kori kőgát, Kossuth utcai parasztház, római katolikus templom, egykori Ivánka-kúria, Pátkai-víztároló.
Csákvár: a Vértes fővárosaként emlegetik. Csákvár legjellemzőbb épülete az Esterházykastély (barokk, 1823), Török-torony (Vadász-kápolna), amely ma Szent Ferenc ökumenikus kápolna néven kedvelt kirándulóhely, Geszner-ház, a Vértesi Natúrpark Látogatóközpontja. Fornapuszta, amely a Vértesi Natúrpark Mintagazdasága, Természetgazdálkodási Tanyaközpontja – vezetéssel, Vidrafű Tanösvény – vezetéssel, Vértes Helytörténeti Múzeum – Kossuth utca 2., Fazekas emlékház – Petőfi utca 8., Fazekasház – Szabadság tér 3., Báraczházi-barlang, Haraszt-hegyi Tanösvény.
Gánt: az 1926-ban nyitott bauxitbányájáról vált ismertté. Balás Jenő Bauxit Bányászati Múzeum (Gánt–Bányatelep), Földtani tanösvény (Gánt–Bányatelep).

Forrás: Magyar Turizmus Zrt.
További ajánlatok: http://aktiv.itthon.hu/indulj-el-egy-uton
Túraútvonalak
MEGKÖZELÍTÉS
Menetrend szerinti autóbusszal Székesfehérvár és Budapest felől egyaránt. Visszautazás Csókakőről, vagy a 81-es úton elérhető távolsági járattal.

ÚTVONAL
Csákberény – Gémförtés-völgy – Maurer-kunyhó – Buhin-völgy – Csókakői várrom – Csókakő – 81-es úti buszmegálló
Táv: 10 km
 Szint: 240 m

NEHÉZSÉGI FOK
Ajánlott minden korosztálynak, családosoknak is. Könnyű túra, minden évszakban teljesíthető.

LÁTNIVALÓK
Csákberény: már a rómaiak korában lakott hely, 1297-ben kelt oklevélben szerepel először írásban, a Csákok birtokaként. Igen szép fekvésű község. Horog-völgy, Ugróvölgy, Ugró-völgyi barlangok, Meszes-völgy, Orondi-szőlőhegy, Orondi pincesor: a Mór – Csókakő – Csákberény – Gánt közötti „Ezerjó-borút” része, katolikus templom és parókia (18. század), református templom és parókia (1799), Szent Flórián-emlékmű, Szikszai János-emléktábla.
Csókakő: Csókakő vára, Vár-völgy, római katolikus templom (1772–73).

Forrás: Magyar Turizmus Zrt.
További ajánlatok: http://aktiv.itthon.hu/indulj-el-egy-uton
Hírlevél

Szeretne folyamatosan értesülni a szálláshelyek aktuális ajánlatairól, akciókról, programokról? Iratkozzon fel hetente megjelenő ingyenes Hírlevelünkre és számos szezonális, valamint egyéb ajánlat közül válogathat!