Nemesvámos egyik legismertebb nevezetessége a Vámosi (vagy tán még ismertebb nevén: Betyár) csárda. A népies barokk stílusú, XVIII. századi épültet 1831-ben átalakították.

Már jóval több mint száz éve is vendégfogadó volt; kedves helye a hírhedt bakonyi betyárnak, Savanyó Jóskának. A csárda konyhája, berendezése emlékeztet az egykori betyárcsárdák fénykorára, maga az épület is műemlék.

A római hadiút mellett az 1700-as évek elején már biztosan állt a királyi vámszedőhely. A közeli község kisnemesei látták el ezt a feladatot, s kapták is a nevüket Nemesvámos. A krónikák szerint a reformkorban Ibrahim török barátunk kezdte csárdaként üzemeltetni a már akkor is régi épületegyüttest. Történelmünk viharaiban két híres betyár vágta be a fokosát a mestergerendába. Sobri Jóska Répa Rozival járta a csárdást. Savanyó Jóska már a betyárvilág alkonya, de nem a csárdáé.

A csárda híres bérlője 1960-as évekig Babos János  ezermester/gépjavító volt. A képen látható Indián motorját ma a Közlededési  Múzeum őrzi. Felesége, Babos néni zugkocsmáját is sokan felkeresték. A csárdát még ma is „Babos” csárdaként emlegetik.

Hírlevél

Szeretne folyamatosan értesülni a szálláshelyek aktuális ajánlatairól, akciókról, programokról? Iratkozzon fel hetente megjelenő ingyenes Hírlevelünkre és számos szezonális, valamint egyéb ajánlat közül válogathat!