Barangolja be velünk a Dél-Dunántúlt, a magyar mediterrán régiót. A dimbes-dombos tájat három folyó, a Duna, a Dráva és a Mura, valamint kisebb-nagyobb tavak tarkítják. A hegyoldalakon felkúszó szőlőültetvények, az évszázados borospincék és a völgyekben megbúvó falvak nyugalmat árasztanak. Híres borok, mint a villányi kékoportó,  vagy a szekszárdi kadarka hazája ez. 

Aktív turizmus

Kaposszentjakabi bencés apátság   |  
és között

A kaposszentjakabi bencés apátság egy védett műemlék, mely az egykori Győr nemzetség monostorának romjaiból áll, Kaposvárontalálható. A monostort egy 1432-ben íródott, másolatban megmaradt oklevél szerint 1061-ben alapították. Az alapító oklevél szerint Geur (Győr) fia, Atha (Ottó) somogyi ispán 1061-ben bencés monostort alapított a Szent Jakab-hegyen. Itt már korábban is állt egy templom, mely erre az időre már romos volt. Ennek helyén építették fel az új templomot, melynek felszentelésén 1067-benSalamon király és Géza herceg is részt vett. A monostor román stílusban épült. A későbbi átépítések során gótikus elemekkel bővült. Az épületegyüttes feltárását 1960–1966 között Nagy Emese végezte. A kolostorépület műemlékvédelmi helyreállítása 1972-ben befejeződött be, azóta féltetős épület védi. Innen kerültek elő Somogy megye legkorábbi, 11. századi kőfaragványai (díszes oszlopfejezetek és lábazatok). A rom jelenleg az Együd Árpád Városi Művelődési Központ kezelésében áll. A terület 2001-es rendezése óta Kaposvár történelmi emlékhelyéül szolgál. Jelenleg nemcsak múzeumként, hanem kulturális központként működik: színházi esteket, kiállításokat, alkotótáborokat rendeznek itt.

Természeti értékek | Ökoturizmus

Veterán Jármű Kiállítás   |  
2016. május 7. és 2065. május 7. között
Amerikai oldtimer járművek, keleti-nyugati veterán autócsodák, antik motorkerékpárok

Kulturális örökség

Szabadtéri Néprajzi Gyűjtemény Szenna   |  
és között
Az 1960-as évek elején indították útjára azt az országos felmérést, amelynek célja volt számba venni a népi építészet fennmaradt emlékeit. Somogy megye szakemberei is bekapcsolódtak a munkába, ami később nagymértékben hozzájárult egy regionális szabadtéri néprajzi gyűjtemény létrehozásának gondolatához. Az 1970-es évek elején került napirendre a Kaposvártól 9 km-re fekvő, Zselic központjaként is számon tartott Szenna község központjának rendezési terve. Az itt álló 1785-ben épített református templom, a lelkészlak és a hozzá tartozó több mint 1,5 hektáros terület lehetőséget kínált arra, hogy egy élő falu közepébe telepítsék át a megye különböző falvaiban fönnmaradt és a szakemberek által megmentésre javasolt talpas-favázas lakó- és gazdasági építményeket. Szennában is állt még néhány ilyen típusú ház, melyek egyike in situ védelmet kapott. A szennai szabadtéri néprajzi gyűjtemény telepítési tervét Knézy Judit néprajzkutató és Szabó Tünde építész készítette 1972-ben. Első ütemként a templom és a lelkészlak felújítása készült el, majd megkezdődött a felmért épületek áttelepítése a templom körül kialakított sugaras elrendezésű öt telekre. A kijelölt terület természeti adottsága arra is lehetőséget kínált, hogy a templomtól délre húzódó dombra három szőlőbeli építményt is áttelepítsenek. Kiemelt szempont volt, hogy a szétszedett és újból felállított épületek minél több eredeti elemet őrizzenek meg, és csak nagyon indokolt esetben egészítsék ki azokat. A Rippl-Rónai Múzeum keretében zajló kivitelezési munkákhoz olyan idősebb embereket fogadtak fel, akik értettek a hagyományos technikák alkalmazásához, az ácsmunkához, a falrakáshoz és a zsúpoláshoz. 1978-ban nyitották meg az első portát, majd évente mindig egy-egy épülettel, épületegyüttessel gyarapodott a gyűjtemény. 1988-ban rendezték be a szakemberek és adták át a nagyközönségnek az utolsóként áttelepített és felállított zselickisfaludi présházat, és ezzel elnyerte a gyűjtemény a tervben megálmodott képét. A Szabadtéri Néprajzi Gyűjtemény 1982-ben Európa Nostra Díjat kapott. 2000-ben a gyűjtemény délnyugati telekhatárán, téglalábazaton álló cserépfedésű gépszín épült, benne az aratáshoz használt mezőgazdasági gépek kiállítása látható. 2008 elején körvonalazódott az az igény, hogy a Falumúzeum egy református temetővel gazdagodjon. A temető sírjelei a szennai régi temető eredeti sírjeleiből, valamint Gönczi Ferenc egykori múzeumigazgató által gyűjtött fejfákról népművészek (Horváth-Béres János faszobrász és Gosztonyi Zoltán a népművészet mestere) által készített hiteles másolatokból kerültek bemutatásra. A temető hivatalos átadása 2008 októberében történt L. Szabó Tünde és Lőrincz Ferenc emléknapja alkalmából.
Hírlevél

Szeretne folyamatosan értesülni a szálláshelyek aktuális ajánlatairól, akciókról, programokról? Iratkozzon fel hetente megjelenő ingyenes Hírlevelünkre és számos szezonális, valamint egyéb ajánlat közül válogathat!