Magyarország sok szempontból legkülönlegesebb temploma a Szentháromság tiszteletére szentelt, egyhajós, nyugati tornyos, a nyolcszög három oldalával záródó szentéllyel ellátott, kőből és téglából épült, keletelt veleméri katolikus templom, ami a mostani falu déli végében található Papréten emelkedik.
Műemlék: törzsszáma 8135, KÖH azonosító száma 9510.
A veleméri templomot nem pontosan keletelték, hanem úgy, hogy a Szentháromság vasárnapján kelő nap első sugara a Szentháromság a szentély boltozatán lévő jelképére essen. Az építők és a freskót készítő Aquila János ezen kívül figyeltek a napfordulóra is. A templom tudós plébánosa, Kovács József megfigyelte, hogy a téli napforduló hajnalán a szentély délkeleti kerek ablakán besütő napsugarak a Madonna ölében ülő gyermek Jézust világítják meg elsőként. A téli napforduló Krisztus születésének ünnepe, Isten gyermekként megszületve belépett a történelembe. A sötétben a napkeltére várakozó templom méltó módon jelzi is ezt a korszakváltást: a kisded felragyogó arca mintegy életre kel a néhány perces sugárözönben. Sajnos e bámulatos fényjelenség manapság nem látható, mert a felkelő napot a közelmúltban telepített erdő fái eltakarják. Mindezen optikai hatások elérése érdekében a templom tájolása nem pontos, hanem a földrajzi kelet irányától 18,5 fokkal északnak tér el.
A templom egyterű, téglalap alaprajzú hajójához alacsonyabb, (a nyolcszög három oldalával) szögletesen záródó, boltozott szentély csatlakozik. A szentély tengelyét egy résablak, déli falát egy kerek ablak töri át. A hajót három résablak világítja meg. Ezeknek belül is van rézsűje — ami itt értelemszerűen nem a csapadék elvezetésére, hanem a fény terelésére szolgál. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy a rézsű aszimmetrikus — miként maguk az ablakok is azok. Az aszimmetria célja a fény útjának szabályozása: mindent pontosan akkor világítson meg, amikor annak ideje van. Elképzelhető, hogy a megvilágítás sok Árpád-kori templomunkban kapott ehhez hasonlóan kiemelt szerepet, ez azonban a többi, hasonló korú templom átépítései és átfestései miatt már nem ellenőrizhető.
A nyugati homlokzat elé kiugró, négyzetes alaprajzú tornyot a földszinten kapuk törik át. A templom előcsarnoka a toronyalj; ide vezet a külső csúcsíves kapu. A templomhajóba nyíló belső ajtó gótikus, körtetagozatos. A torony nyugati homlokzatának három gótikus ablaka közül kettő lőrésszerű, egyenesen levágott, a legfelső díszesebb, mérműves — a torony másik három oldalán is van egy-egy ugyanilyen ablak.
A négyzetes toronyhoz csatlakozik a téglalap alaprajzú hajó, amit délről három, a szentély keleti oldalán egy csúcsíves, a szentély déli oldalán egy kerek ablak világít meg. A hajó északi és déli oldalán fennmaradt az íves téglapárkányzat egy része a párkányokat lezáró kőkonzolokkal — ezek közül három emberfejes, egy pedig egyszerű, sima.
A templomot főleg téglából, kis részben kőből és téglából vegyesen rakták. Az alapokat, a lábazatokat, a sarokarmírozásokat, a bejárat és ablakok kereteit — a körablak kivételével — kőből faragták.
A hajót a szentélytől diadalív választja el.
A szentély keleti ablakának könyöklőjét a kifestéshez lefaragták, hogy igazodjon Aquila János festményének vonalához. A szentély északi oldalán állt a pasztofórium, felső részén díszesebb oromzattal. Rómer Flóris leírta, hogy ennek legnagyobb részét nem sokkal az ő látogatása előtt ellopták úgy, hogy csak a háromszögű oromzat maradt meg középen ötszirmú rózsával meg a két csúcstornyocska.
A templomot egykor árok és sánc övezte.
Rómer Flóris leírásából tudjuk, hogy az épületet eredetileg kívül is festették. Így például a hajó külső falát a bejárattól jobbra szent Kristóf hatalmas freskója díszítette. Rómer leírása óta a külső képek leáztak; szent Kristóf ábrázolásából már csak a glória nyomai fedezhetők fel.
A közeli temetőben érdekes református fejfák láthatók.
A keskeny ablakok éles határú fényfoltokat bocsátanak az északi falra. Az ablakok rézsűit eredetileg valószínűleg fényvisszaverő anyaggal vonták be, és a fény terelésében lehetett szerepe a mostanitól különböző, eredeti padlózatnak is. Így például, ha a padlóra fényvisszaverő anyagot helyezünk, napéjegyenlőség idején egyszerre vetül a fény a két merkúrkalapos alakra, mintegy rámutatva arra, hogy e képeken ugyanazt a személyt láthatjuk különböző helyzetekben. Ilyenkor ugyancsak egyszerre világosodik ki Szent László, a középső király és a csillag — megfeleltetve ezzel a három magyar szent királyt a bibliai háromkirályoknak és a festészet eszközeivel erősítve meg a krónika azon passzusát, hogy Szent László a „csillagok közt fényes csillag”.
Pap Gábor és munkatársai 1976-os és 2005-ös vizsgálódásaik eredményeként fölfedezték, hogy az épület és a freskók elrendezésének sajátosságai miatt ezek a fényfoltok különféle jeles napokon az adott naphoz kötődő képekre vetül, emeli ki azokat.
A nyári napforduló, azaz a fénybőség idején a szentély résablakán belépő első fénysugár a Madonna köpenye alatt menedéket kereső bűnösöket világítja meg. A fényfolt továbbvonulva a küszöbnél áll meg: ezen a napon nem lép ki a hajóból, azaz kijelöli a templom hosszát. Az utolsó fénysugár a szentély méretét kijelölve a szentély és a diadalív sarkában hal el.
Napéjegyenlőség idején a fényjárás több kép egyidejű megvilágításával értelmezi az északi fal jelenetsorát, mivel ebben az évszakban a hajó ablakain behatoló fénysugarak közvetlenül nem, csak visszaverődve jutnak el. A déli ablakokon beeső utolsó fények egyszerre világítják meg Szent Lászlót és a keresztre feszített Krisztust.
A téli napforduló idején az alacsonyan járó nap fénye végig közvetlenül az északi falra esik. A legkeletibb ablakon bejutó fény délben a hajó és a szentély határán éri el a padlót, és onnan emelkedve végül a szentségházban enyészik el.