Hol?

Mit?


Hol?

Mikor?

   

Mit?


Hol?

Mikor?

   

Mit?


Hol?

Mikor?

   

Mit?

További keresési opciók

8237 Tihany, Kossuth Lajos út 12.

A Belső-tó a Balaton egyik gyöngyszemének, a Tihanyi félszigetnek a csodálatos környezetében, közvetlenül a település határában található. A Tihanyi Belső-tó medre vulkánikus utótevékenység során alakult ki, ezt a területet töltötték fel a rétegvizek és a csapadékvizek. A 60-as évektől Magyarország egyik legszebb helyen lévő és legjobb fogási eredményeket biztosító horgászparadicsoma.


Amióta mintegy nyolc évszázaddal ezelőtt a magyar honfoglalás regényes históriáját (Gesta Hungarorum) leírta Anonymus, azóta legendák övezik a szeri pusztát, ahol Árpád és vezértársai az első „országgyűlést” tartották.

Nem véletlen, hogy a millennium (1896) alkalmával monumentális, szoborral ékesített Árpád-emlékművet emeltek a Tisza partjáig nyúló szeri pusztán, ahol a romos, kéttornyú kolostortemplomot a törökök várrá akarták alakítani (1550). A 19. század elején a még álló egyik tornyot azért rombolták le, nehogy zsiványok megfigyelőhelye lehessen. Évtizedekkel később a templom homlokfalának egy részér építkezésekhez hordták el. Ami megmaradt, azt 1950-ben, a honvédségi gyakorlótérnek használt területen pusztították el.

A Bor-Kalán nemzetség a 11. század végén, vagy a 12. század elején alapított bencés apátságot, amelyet Szermonostora néven emlegettek a [középkor]i oklevelek. A 12. század végén Kalán esztergomi érsek volt a kolostor kegyura. Ekkor élte az apátság fénykorát. II. András király 1000 kősótömbnyi részesedést juttatott a kolostornak (1233). A tatárjárás idején (1241) amongol pusztítást nem kerülhette el, de újjáépült, védőfallal is övezték. Úgy tűnik azonban, hogy korábbi rangját nem tudta visszaszerezni. I. Károly király egyik oklevelét itt, a kolostorban keltezte (1318). Az alapító nemzetség tagjai megosztoztak később a monostor birtokain (1329, 1332). Úgy tűnik, a 14. század közepe előtt megszűnt a kolostor. Azóta pusztuló rom volt. A közeli Szer falu a török korban néptelenedett el. A 17. századtól a hely így kapta a Pusztaszer nevet. Mivel falu nem volt a közelben, így a romos templomot sem lehetett egyházi célra (plébániatemplomnak) használni. A régészeti ásatás során sikerült kideríteni, hogy a 11. században már állt itt egy templom, amely talán a pogánylázadásoknak esett áldozatul. A kolostorépületeket azonban csak a 11/12. század fordulóján emelték. A 34,5 m hosszú, 23,5 m széles templom háromhajós, félköríves szentélyű volt, két nyugati toronnyal. Szépen faragott szobrai a 12. század utolsó negyedében készülhettek.

Simontornya 7081, Illyés Gyula u. 16.

1994.nyarán ismerkedtem meg az őskori kerámiákkal Regölyben, egy régésztáborban. Itt vettem először agyagot a kezembe. Az eredeti leletek varázslatossága egyre mélyebbre vonzott ebbe a formavilágba.
Ezen kerámiák őskori technikával készültek, eredeti leletek hasonmásai, az újkőkortól a korai vaskorig. Főleg a bronzkori leletek az iránymutatóak, így - ha tehetem -, azokkal foglalkozom. Az archaikus technikában nem fazekas koronggal, hanem kézi munkával, agyagszalagokból, illetve hurkákból építik fel az edényt. 
Fényüket még a kiégetés előtt, száraz állapotukban hegyi kristállyal, vagy csiszolt folyami kaviccsal történő folyamatos simítgatással kapják. Ezért ez a készítés még a kiégetés előtt egy edénynél akár több napot is igénybe vehet. Tehát sorozatgyártásra nem alkalmas. 
Az égetés is többezer évvel ezelőtti módon - gödörkemencében történik. 
3214 Nagyréde, Gyöngyösi út 56.

A Benedek Gyümölcsfarm 1995-ben indult, szamóca telepítésével, aminek első gyümölcseit 1997-ben szedtük. A gyümölccsel a frisspiacot célozva meg, Magyarországon elsőként nyertünk ilyen jellegű termékkel 1999-ben "Kiváló Magyar Élelmiszer" védjegyet. Az indulás óta eltelt tizenöt év alatt, a család három gyereke felnőtt hölgy lett, akik nyelvtudásukkal, iskolai végzettségükkel segítik a Benedek Gyümölcsfarm életét. Nem csak a lányok, hanem a gyümölcspalettánk is megnőtt. Napjainkra őszi málnával, piros és fekete ribiszkével, valamint meggyel bővült. Utóbbi két gyümölcsfaj ipari felhasználásra is alkalmas, amikhez betakarítógép háttérrel is rendelkezünk. Ugyan feldolgozott formában mit sem veszítenek gyümölcseink beltartalmi értékükből, de továbbra is előtérbe helyezzük a frisspiacra való értékesítést. Így kerülve minél közelebb a fogyasztóhoz, hogy az általa vásárolt frisspiaci termék valóban friss legyen. Mára jól bejáratott vevőkörrel rendelkezünk, összesen 137 ha területen gazdálkodunk. Az ültetvények összetétele: 15 ha szamóca, 2 ha málna, 40 ha ribiszke, 80 ha meggy.
6332 Uszód, Batthyány u. 5.

A múzeumnak berendezett XIX. századi parasztházban Benedek Péter, helyi naiv festő (1889-1984) tárlata és egy uszódi tárgyakból álló néprajzi kiállítás látható. Az épületet a festő születésének 100. évfordulójára restaurálták és nyitották meg.
3036 Gyöngyöstarján, Rákóczi út 68.

A Benedek család hagyományos szőlő- és bortermesztő család Gyöngyöstarján. A rendszerváltás utáni időkben kezdtek bele saját vállalkozásukba, először mint hobbi, később már mint hivatás tekintettek rá. Idővel a gyermekek is felnőttek és ők is beszálltak a gazdaság munkájába, ami további biztosíték a pincészet kiváló borainak jövőjének.
Borfajták:chardonnay, cserszegi fűszeres
3910 Tokaj, Szerelmi Pincesor

A családi pincészet a borvidék névadó városában, Tokajban a Szerelmi Pincesoron található, szemben a vasútállomással. A borászat kínálatában a jellegzetes Tokaji furmint, Hárslevelű és Sárga Muskotály szőlőből készült különleges minőségi borokból áll. A pincészet szerettel vár minden érdeklődőt és hiszi, hogy egy látogatás során mindeki megtalálja majd ízlésének és az adott alkalomnak megfelelő finom bort.
4181 Nádudvar, Ady tér 10.

A bőrfeldolgozás mestersége - mely a legősibb foglalkozások egyike - lehetőséget teremt számunkra, hogy ma is jól használható tárgyak: erszények, táskák, övek, ékszerek készítésével ismertessük meg tanulóinkat.
Békéscsaba, Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, Penza lakótelep 5, 5600 Hungary

A kecsketenyésztés és a sajtgyártás vonatkozásában országos szinten élen jártunk, melyre nagyon büszkék vagyunk. Ezt az oldalt többek között ezért is hagytuk meg, valamint azért, mert nagyon sokan tanultak tőlünk, így a tapasztalatainkat továbbra is közreadjuk. Az uniós elvárásoknak teljes mértékben megfelelő kecskesajt gyártóüzemünket saját kecskenyájunk látta el jó minőségű, ellenőrzött kecsketejjel.Az üzem kapacitása napi 500 liter tej feldolgozását tette lehetővé, azonban engedélyünk csak a saját állomány tejének feldolgozását tette lehetővé, így csökkent kapacitással üzemeltünk. Az üzemben készült sajt kézműveskecskesajt ellenőrzött biotermék volt. Mint gyártók azt az egyre elfogadottabb elvet valljuk, hogy élelmiszert földtől az asztalig környezetkímélő módon kell előállítani a fogyasztók egészséges táplálkozása érdekében. Maguk a sajtok tiszta ízzel,hazai fűszerezéssel készültek. Tetszetős csomagolásuk vonzza a tekintetet,egyben tartós fogyaszthatósági időt biztosított. A magas minőségű, egyedi ízharmóniát nyújtó békési bio kecskesajtot a kiemelkedő gasztronómiát nyújtóéttermek, szállodák kínálatában találhatták meg. A nagyközönséggel pedig a rangosabb fesztiválokon találkozhattunk.

Elérhetőségek:
Bényei Gábor
Cím: 5630 Békés, IX kerület 0303/40.
Tel.: 30/943-3013
E-mail: diostanya@internet-x.hu
www.diostanya.hu
1115 Budapest, Somogyi út 23/a.

Az agyagszobraim és edényeim mitológiai tárgyúak. Az ókori (egyiptomi, görög, római) kultúrák ihletése alapján aagyagból készültek. A négy őselemet tartalmazzák: Föld - agyag, Víz - az összetartó erő, Tűz - amely kiégeti, Levegő - amely szárítja és táplálja a tüzet.
Ebből az ihletésből születtek a freskó-részletek, mitológiai jelenetek, lakomákat, zenélő ifjakat, nimfákat, faunokat ábrázoló fali képeim.
Az antik világ ma is érdekel, foglalkoztat.
8360 Keszthely, Bercsényi u. 70.

Keszthely belvárosában, a Helikon Kastély-múzeumtól 400 méterre található a Bercsényi Rendezvényház.

Légkondicionált rendezvényterme 50-300 fő befogadására alkalmas, az épületet körülölelő gyönyörű park pedig ideális helyszín az esküvői szertartás megrendezésére is.
A rendezvényház gasztronómiai személyzete gondoskodik a tökéletes esküvői menü elkészítéséről, a szervezők pedig arról, hogy a násznépnek a jól sikerült esemény után legyen hol álomra hajtani a fejét.

Cím: 8360 Keszthely, Bercsényi u. 70.
Telefon: +36-30/530 7970
E-mail: info@eskuvokeszthely.hu
Web: www.eskuvokeszthely.hu

8372 Cserszegtomaj, Barát út 119.

A faragás és csipkeverés szövés iránt érdeklődőknek kellemes csendes környezetben kulturált szálláshelyen biztosítunk lehetőséget a tanuláshoz és aktív pihenéshez. Ajánljuk családoknak, baráti csoportoknak 10-15 főig.
6800 Hódmezővásárhely, Oldalkosár u. 10/a.

Bereczné Lázár Nóra vagyok, 2009-ben kaptam meg hímestojás-festő foglalkozási ágban a NÉPI IPARMŰVÉSZ címet. Az egri Eszterházy Károly Tanárképző Főiskolán népi játszóház-vezetői szakirányt végeztem, ekkor találkoztam először a tojásfestéssel. 2005-ben egy véletlen folytán döntöttem el, hogy szeretném megtanulni a hagyományos tojásírást. 2006-ban lettem tagja a DANE 2004 Egyesületnek (Szeged), ahol szakmai mentorom, legjobb tanárom és kritikusom lett a csongrádi Szabó Éva népi iparművész. Segítőm a Hagyományok Háza szakembere: Csákányi Zoltán. Munkáimat a 98 évesen elhunyt dédnagymamám emlékének ajánlom, neki készítettem az első tojásokat még gyermekkoromban. Egész évben zsűriztetek hazánk különböző városaiban (Szeged, Algyő, Budapest, Kecskemét, Békéscsaba), valamint indulok a hazai és nemzetközi népi iparművészeti pályázatokon, versenyeken és kiállításokon. Minden meghívásnak igyekszem eleget tenni: szakmai célom, hogy tudásomat átadjam a következő generációnak.
4800 Vásárosnamény, Szabadság tér 9.

Az 1963-ban alapított Beregi Múzeum immár végleges helyén, a felújítás után ismét pompázó barokk műemléki kastély épületében fogadja kiállításainak látogatóit. Köszönhetően az elődök és a múzeum jelenlegi munkatársainak, immár csaknem 40.000 db, nagy részben országosan is jegyzett néprajzi, régészeti és történeti tárgyat őriz, gondoz a térség kulturális örökségének hivatott gyűjteménye. A hírneves Tomcsányi kastély 10 teremben csoportosítva, válogatott tárgy-együttesekkel és eddig nem látott fotókkal, képző- és Iparművészeti alkotásokkal és hangulatosan alakított
közönség-terekkel szolgálja az érdeklődő látogatókat. A Bereg kincsei címet viselő tárlat-fűzér a beregi Tiszahát, valamint a később jelentős térségi központ szerepet is ellátó Vásárosnamény (Namény) tájtörténeti és társadalmi viszonyait vázolja fel a bevezetőben.
A tágas fogadótérből először abba a helyiségbe jutunk, amely a legendás múzeumalapító és református lelkész, Csiszár Árpád tiszteletes (1912—1989) izgalmas és a jövőnek is példát mutató életútját, annak érdekes és tanulságos eseményeit vetíti elénk. Ember- és népismerete, valamint a feléje áradó bizalom révén sikerült megalapozni a későbbi múzeum gazdag gyűjteményeit. Itt tudhatjuk meg például azt is, hogy egyike volt azoknak a kiválasztottaknak, akik a magyar Himnusz költője, Kölcsey Ferenc exhumálásában és újratemetésében közreműködtek. Vidékünkön a falu életének hagyományosan az egész évet átfogó vászonmunkák adták meg a keretét.
Mezöberény, Szénáskert utca 41, 5650 Hungary

A méhészettel az 1970-es évektől kezdve foglalkozom. Először néhány kaptárral napi munka mellett hobbi szinten ismerkedtem a méhek világával. Az idő múlásával folyamatosan fejlődött az állomány, és ez ma már biztosítja a megélhetést főfoglalkozású méhészként. A családban jelenleg négyen foglalkozunk közvetlenül a termeléssel és értékesítéssel.
A méz mint természetes édesítő kerül mindennap az asztalunkra, nagyon megkedveltük, mert egy természet adta kincs, melyből sem elvenni, sem hozzátenni nem kell semmit, így tökéletes. A méz nemcsak természetes, hanem nagyon egészséges kiegészítője a mindennapi étkezésnek.
 
A vándorlások alkalmával a mézválaszték is szélesedett, törekszünk arra, hogy minél több fajta mézet, mézzel kapcsolatos terméket tudjunk kínálni. Minden méznek más, jótékony élettani hatása van.
 
Küldetésemnek tekintem a terjedő mézhamisítás elleni küzdelmet, hogy a magyar méz, ez az igazi Hungarikum valóban tisztán , naturálisan kerüljön a végső fogyasztóhoz. 
A mézfogyasztás népszerűsítésének érdekében minden évben részt veszünk a legnagyobb gasztronómiai, élelmiszer-ipari kiállításokon és vásárokon , vala-mint a mézzel kapcsolatos szakmai rendezvényeken.
 
Szeretettel ajánlom figyelmükbe mézeinket, mely több ezer dolgos méh szorgalmas munkájának az eredménye. Nem hiányozhat az Ön asztaláról sem! 
 
Mézzel védje egészségét - Fogyasszon Berényi Mézet!
 
Hírlevél

Szeretne folyamatosan értesülni a szálláshelyek aktuális ajánlatairól, akciókról, programokról? Iratkozzon fel hetente megjelenő ingyenes Hírlevelünkre és számos szezonális, valamint egyéb ajánlat közül válogathat!