message

Üzenetküldés


A bemutatóközpont mindenki számára tartogat érdekességeket a Dráva mente természeti értékeiről, igény szerint (előzetes bejelentkezés alapján) külön programok várják a látogatócsoportokat.
Állandó kiállítás mutatja be a Dráva és környékének természeti környezetét, élővilágát, természeti értékeit; ezen kívül konferenciaterem, étterem és vendégszobák kaptak helyet az épületben.
A szabadban is adott a lehetőség a tartalmas időtöltésre az őshonos magyar háziállatokat bemutató, az épület közelében kialakított gazdaságban vagy az Üde Rétek Tanösvény bejárásával, amelyhez a bemutatóközpont munkatársai igény szerint szakvezetést biztosítanak.
A bemutatóközpont szolgáltatásai közé tartozik emellett drávai vízi túrák szervezése és vezetése, valamint kerékpárkölcsönzés. Az épületben a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóságerdei iskola programokat is lebonyolít.
A tágabb környéken több tanösvény is található: a Barcsi Borókás és a Csomoros-sziget Tanösvény, illetve Babócsán a Basa-kert, Erzsébet-sziget és a Mérus-erdő Tanösvény.
A bemutatóközpont Barcstól 4 km-re, Babócsa – Csurgó irányában található. Barcsról menetrend szerinti buszjárattal érhető el.
A bemutatóközpont téli időszakban előzetes bejelentkezéssel látogatható, márciustól novemberig hétfő kivételével minden nap nyitva tart.
A Dráva Kapu Bemutatóközpont „Az év ökoturisztikai létesítménye” pályázat második helyezettje lett 2010-ben a látogatóközpontok között.
Üdülési Csekk elfogadóhely.b


Bővebb információ:

Dráva Kapu Bemutatóközpont

dszentes@enternet.hu

3682461285

http://www.ddnp.hu/drava-kapu

hand
p
l
s
u
Markerek eltüntetése
-tól -ig

Aktív turizmus

Váradelőhegyi volt premontrei prépostság   |  
és között

Váradelőhegyi prépostság-ot Szent István vértanuról nevezték el. A premontrei rend legrégibb prépostsága volt Magyarországon. A Sebes-Körös jobb partján fekvő prépostság keletkezését az 1130 körüli időkre tehetjük. Alapítási körülményei ismeretlenek, valószínűleg királyi alapítású volt, mert az esztergomi érsekség alá tartozott.
Legkorábbi hiteles említése 1214-ben, a Váradi Regestrumban volt. 1235-ben pedig a Catologus Ninivensis jegyzék 9 magyarországi filiáját sorolta fel.
1332–1336 között a pápai tizedjegyzék szerint az országban a legmagasabb jövedelmű szerzetházak közé tartozott.
Hiteleshely volt és a prépostok főpapi jelvények viselésére voltak feljogosítva. Hiteleshelyi tevékenysége a 14. századelső felében volt a legkiterjedtebb. A tatárjárás alatt 1241-ben teljesen elpusztult, de a tatárjárás utáni időkben ismét benépesült.
1340–1370 között, János prépostsága idején gyors hanyatlásnak indult. A konvent tagjainak száma lecsökkent, kétszer is megkísérelték letétetni elöljárójukat. A hiteleshelyi feladatokat világi alkalmazottakra bízták, majd 1351 után, az országos szigorítás miatt meg kellett szüntetniük.
1453 körül; István prépost alatt, csaknem elnéptelenedett, ettől kezdve csupán commendatorok igazgatták, majd 1495-1497 között Kálmáncsehi Domonkos püspök Szent László király tiszteletére társaskáptalanná alakította át.
1556 körül a reformáció hatására a káptalanság megszűnt.
1705–1710 között a perneggi (Alsó-Ausztria), majd a loukai (Morvaország) apát szerzett jogosultságot az egykori prépságra. A már rég elpusztult monostor helyett Várad-Olasziban építettek rendházat egy adminisztrátor részére, azonban 1787-ben II. József rendelete ezt is feloszlatta.
1802 I. Ferenc király a prépostságot visszaállította és Jászóval egyesítette. Megkapták a pálosok egykori templomát és kolostorát is. A rendtagok lelkipásztori munkát végeztek, 1808: átvették volt jezsuita gimnázium vezetését is, 1826ban pedig a volt jezsuita akadémián is oktattak. 1850-ben a két intézményt egybekapcsolták. 1923-ban, a trianoni békeszerződés után a románok megszüntették, 1940–1944 között ismét működött.

Természeti értékek | Ökoturizmus

Veterán Jármű Kiállítás   |  
2016. május 7. és 2065. május 7. között
Amerikai oldtimer járművek, keleti-nyugati veterán autócsodák, antik motorkerékpárok

Kulturális örökség

Magyarlukafai Néprajzi Műhely   |  
és között
Magyarlukafa Baranya megyében, a Dél-Zselic dombvidékén, Szigetvártól 20km-re fekvő aprófalu, ahol a XIX. században épült  lakóházban és két pajtaépületben működik a Magyarlukafai Néprajzi Műhely .
 
A ma már műemlék épületekben a Kaptár Egyesület kézművesei rendszeresen tanítják a szövés, fazekasság, kosárkötés, fafaragás, nemezelés, csuhézás, gyertyamártás, papírmerítés, és még számos más érdekes mesterség fogásait. A Néprajzi Műhelyben folyamatosan kaphatóak múzeumi kiadványok és a Kaptár Egyesület kézműves tagjainak termékei.
 
A Magyarlukafai Néprajzi Műhely áprilistól október végéig kiváló célpont osztálykirándulások, vagy baráti társaságok, szakmai csoportok részére, ahol a kézművesség mellett kirándulással, sportolással és horgászással lehet egy, vagy több napot eltölteni.
 
Kézműves programot előzetes bejelentés alapján tudunk szervezni.
Minimum létszám 10 fő
 
Múzeumi belépő vezetéssel: 300,-Ft/fő
Kézműves foglalkozás:  800,-Ft/fő
 
Műhelyvezető:
Lovas Kata.
73-554-051, 06-70-251-71-74
lovaskata@freemail.hu
Hírlevél

Szeretne folyamatosan értesülni a szálláshelyek aktuális ajánlatairól, akciókról, programokról? Iratkozzon fel hetente megjelenő ingyenes Hírlevelünkre és számos szezonális, valamint egyéb ajánlat közül válogathat!