• Pillanatnyilag nincs kiemelt program!

Programok

ONLINE SZÉP kártya

ONLINE Szép Kártya

Kedvenceink

A nyári szünet néha kihívást jelent a szülőknek, ha a programokra és kirándulásokra gondolunk. Szerkesztőségünk mindent megtesz annak érdekében, hogy a gyerekek is megszeressék a vidékjárást, ezért most a vidék legjobb kalandparkjait gyűjtöttük össze. 

Az idei nyár gazdagabb a szabadtéri programokban, mint azt gondolnánk. Ideje felkerekedni, és megismerni a vidék rejtett kincseit a különleges helyi fesztiválokon keresztül, ahol a gyerekek játszva tanulhatnak. 

Ahogy a hőmérő higanyszála egyre magasabbra kúszik, úgy vágyunk egyre jobban egy kellemes vízparti kirándulásra, ahol a mártózás mellett különböző labdajátékokkal tudjuk elütni az időt. 

Az Országos Kéktúra egyre nagyobb népszerűségnek örvend hazánkban. De vajon hányan ismerik a túrázók közül Makkoshotykát? 

hand
p
l
s
u

Válassza ki úti célját intelligens térképünk segítségével! "Megyék", "Tájegységek", sőt az Ön által kijelölt egyedi terület "Szerkeszthető terület" alapján térben és az időválasztókkal időben kereshet egyszerre a rendszerünkben programlehetőségeket, szállásokat, látnivalókat. A találatok melletti ikonra kattintva az adott szolgáltatás megjelentethető a térképen. A használathoz javasoljuk, hogy nézze meg a videót.
-tól -ig

Online Szállások

Nagy öröm számomra, hogy az oldalon üdvözölhetem Önöket. 2001 júniusában nyitottuk meg a családi házunk tetőterében korszerűen berendezett apartmanunkat. Kedvező fekvése miatt a természetet, nyugalmat szerető emberek számára ajánljuk, akik friss levegőre és madárcsicsergésre vágynak.

Weiland ház  |  Nova

Nagy öröm számomra, hogy az oldalon üdvözölhetem Önöket. 2001 júniusában nyitottuk meg a családi házunk tetőterében korszerűen berendezett apartmanunkat. Kedvező fekvése miatt a természetet, nyugalmat szerető emberek számára ajánljuk, akik friss levegőre és madárcsicsergésre vágynak.

A hét térsége

A Tájház épülete a kisnemesi lakóházépítés 19. századi hagyományait tükrözi, lakószobáinak berendezése az építtető család egykori lakókörnyezetét idézi. Az épület legnagyobb belső terű helyisége, a kamra - audiovizuális szemléltető eszközeivel - múzeumi foglalkozásoknak helyt adó foglalkoztató tér. A Tájház a város néprajzi hagyományait megidéző tematikus bemutatókkal várja látogatóit és alkalmi városi rendezvények helyszíne. Kiemelkedő évenkénti hagyományőrző rendezvény a július hónapban megrendezett „csáti menyegző”, melynek nyitóeseménye a Tájház környezetében zajlik. A Tájház előzetes egyeztetéssel bármikor megtekinthető.
A Tokaji Borvidéken elhelyezkedő Babits Pincészet több évszázados hagyományokra építve készíti magas minőségű borait. A tokaji borok készítésének sajátos módjai alakultak ki, melyek a mai napig megmaradtak, és hagyományait a Babits pince is megőrizte. A királyi italként ismert, a világon egyedülálló Tokaji Aszúhoz és Szamorodnihoz szüretelt botritiszes szőlőt kézzel, szemenként szedik és válogatják. A pincészet célja a magas minőségi borok kedvelőinek kiszolgálása, valamint a borkultúra egykori magas színvonalának visszaállítása. A tokaji borok jellegzetes karakterének kialakulásában meghatározó szerepe van a pincének, a pincefalakat borító nemes penésznek (cenospodium cellare) és a nagy tradíciókra visszavezethető tölgyfahordókban való érlelésnek.
Túra hossza: 72 km
Nehézsége: Közepesen nehéz
Terep: Hegyvidék
Szintemelkedés: 1559 m
Tájegység: Zempléni-hegység

A kerékpártúránkat Fonyon a Templom utcáról indítjuk a Római Katolikus templom elől Mogyoróska irányába. Mogyoróskától kb. 2 km-re találjuk még Regéc előtt a Regéci várat, melyhez a Kék túra, majd a piros L útvonalán, emelkedőt megmászva juthatunk el, de a látvány megéri. (Figyelem a túra ezen része lemegy az aszfaltról, ha kerékpárod nem alkalmas a terepen való tekerésre, akkor inkább ne vállald be! Ebben az esetben Mogyoróskáról aszfalton tekerj tovább Regécre.) Innen visszakanyarodva a kéken elérjük Regéc szélét, majd aszfalton begurulunk Óhutára, majd tovább haladva elérjük Háromhutát. Háromhutát elhagyva egy erdészeti úton tovább haladva kövessük a kék négyzet jelzést, majd a zöld túra útvonalát. A zöld jelzésen haladva kb. 5 km-re balra letérhetünk Kőkapu felé, majd visszakanyarodva az erdészeti úton haladunk tovább Kishuta irányába, A kék jelzésen egy erdei utat követve tekerünk tovább a jelzés a villany vezeték alatt letér a z erdészeti útról. Mi azonban azon tovább haladva jutunk Bózsvára. Bózsván a Dózsa György utcán haladunk át Telkibánya felé, egy újabb emelkedős szakaszon kb. 5 km-re érdemes megállni a Jégbarlangnál, majd Telkibányán egy kicsit elidőzni. Innen Göncruszka felé vesszük az irányt, ahol érdemes megtekinteni többek között a Kazinczy kúriát és kriptát majd Göncön áthaladva érjük el az utolsó települést, Vilmányt, ahol a Fő utcán áthaladva tudunk visszatérni a Fony felé vezető útra a kiindulási helyünkhöz.

További információ: 
http://www.holkerekparozzak.hu/borsod-abauj-zemplen-megye/fony-regeci-var-kokapu-kerekpartura
Muskátli Apartman  |  Bogács
Szállások

A szálláshely Bogács központjában, a strandtól 200 m-re, csendes utcában található. 2009-ben épült a 4 külön bejáratú apartman, jól felszerelt minikonyhával, zuhanyzóval, WC-vel, zárt parkolóval. Az udvaron grillezés és nyársalási lehetőséggel. A szálláshely családok,baráti társaságok részére ideális.  

Aggteleki Nemzeti Park  |  Vizsoly
Nemzeti Parkok Aggteleki Nemzeti Park Az Aggteleki Nemzeti Park Magyarország páratlan természeti és kultúrtörténeti értékekben gazdag részén, a hajdani Gömör-Tornai-karszt területén fekszik. Hazánk nemzeti parkjai közül az első, melyet elsősorban az földtani természeti értékek, a felszíni formák és a barlangok megóvása érdekében hoztak létre. Változatos és különleges barlangjainak köszönhetően 1995-ben az Aggteleki-karszt és a Szlovák-karszt területén található barlangok felkerültek az UNESCO Világörökségi listájára. Ezen a területen található Magyarország leghosszabb cseppkőbarlangja, a közel 25 km hosszú Baradla-Domica-barlangrendszer. Hangulatos barlangi koncertek, vizes barlangi ágakba vezető overallos túrák során felfedezhetik a cseppkövekkel ékesített mélységek titkait. A vendégek az Aggteleki-karszt 6 gyönyörű barlangját fedezhetik fel 10 különböző típusú és nehézségű túra keretein belül. A természeti értékek mellett számos kulturális látnivaló is található a térségben. A szabadon látogatható értékek mellett a Nemzeti Park Igazgatóság szervezett barlangtúrákat, falusétákat és különféle felszíni – ökológiai, botanikai, zoológiai – túrákat is ajánl vendégei számára az ökoturisztikai bemutató tevékenység kertén belül. Itt található az hucul kisló hazai törzsállománya is, a Jósvafői Hucul Ménes. Ezzel a Magyarország területén hajdanán elterjedt lófajtával, lóháton vagy fogattal lovastúrák keretén belül is bejárható az Nemzeti Park területe. De lehetőség van saját lovat hozni, melynek elhelyezését biztosítani tudja a Nemzeti Park, és vezető segítségével megismerni az Aggteleki-karszt értékeit. Az Aggteleki Nemzeti Park és térségének értékei, látnivalói több napra is tartalmas programot nyújtanak a látogatók számára, így ha mód van rá, érdemes tehát hosszab időre tervezni, és megismerni hazánknak ezt a különleges, részleteiben talán kevéssé ismert csodálatos táját. Forrás: Magyar Turizmus Zrt.
További ajánlatok: http://aktiv.itthon.hu/indulj-el-egy-uton
Gubanc Gyapjú Manufaktúra  |  Gömörszőlős
Kézművesek Gubanc Gyapjú Manufaktúra A termék öntisztuló, különleges kezelést nem igényel. Tisztítása a ráhúzott huzat mosásával végezhető el. A termék nem mosható! A molyosodás elkerülése érdekében ajánlott évente egyszer kifagyasztani, kirakni a hóra, vagy berakni a mélyhűtőbe 1-2 napra, ügyelve, hogy a fagyott ágynemű ne törjön el.  nedvesen is melegít felszívja az izzadtságot lélegzik, jól hőszigetel télen fűt, nyáron hűt a gyapjú természetes lanolin-tartalma ápolja a bőrt Paplanok méret töltősúly ár felnőtt, egyszemélyes 135×190 cm 1,3 kg – 500–550 g/m² 20 000 Ft 140×200 cm 1,4 kg – 500–550 g/m² 22 500 Ft 140×210 cm 1,5 kg – 500–550 g/m² 25 000 Ft  felnőtt, kétszemélyes 180×200 cm 1,9 kg – 500–550 g/m² 35 000 Ft 200×220 cm 2,3 kg – 500–550 g/m² 40 000 Ft babatakaró 80×40 cm 0,17 kg – 500–550 g/m² 5000 Ft 100×140 cm 0,7 kg – 500 g/m² 10 000 Ft Párnák méret töltősúly ár kispárna 40×50 cm 0,5 kg – 2500 g/m² 5000 Ft vékony kispárna 40×50 cm 0,25 kg – 1250 g/m² 3500 Ft nagypárna 50×70 cm 0,7 kg – 2000 g/² 7000 Ft 70×90 cm 1 kg – 1600 g/m² 10 000 Ft Derékaljak méret töltősúly ár egyszemélyes 90×190 cm 1 kg – 550–600 g/m² 15 000 Ft 90×200 cm 1,1 kg – 550–600 g/m² 17 000 Ft kétszemélyes 180×210 cm 1,5 kg – 400 g/m² 25 000 Ft 200×220 cm 1,7 kg – 350–400 g/m² 30 000 Ft babaderékalj 100×140 cm 0,7 kg – 500 g/m² 10 000 Ft A paplanok töltete 100% gyapjú. A vonatkozó rendeletek lehetővé teszik, hogy 10%-ban ún. „technikai szálat”, magyarul műanyagot keverjenek a gyapjúba, s ezt még nem kell feltűntetni. Mi nem keverünk semmit a gyapjú közé! Ha nem hiszi, járjon utána! Szívesen   látjuk műhelyünkben, ahol a gyapjú tépésével, kártolásával és az ágyneműk varrásával foglalkozunk.  Használata során elkerüli a más szintetikus anyagok által okozott allergiás és más jellegű megbetegedéseket (ide értve a gyártási folyamat és a hulladék környezetszennyezését is). Termékeink megvásárlásával a hazai juhtartást és feldolgozóipart támogatja! Termékeinket az egészséges gyapjú alapanyag miatt ajánljuk. A gyapjú-töltet és a huzat vegyi kezelés nélkül készült. Kívánságra egyedi méretű és súlyú ágyneműket is varrunk. Porallergia esetén nem ajánljuk. Melegíti a testet és a lelket!
Sárga Borház Csárda  |  Mezőzombor
Csárdák A borház a Disznókő szőlőbirtokon található, a tokaji vidék méltán híres, nagy múltú műemlék épületében. Az étterem befogadóképessége 70 fő. Ezen kívül a teraszon 60 fő, különteremben pedig szintén 60 fő elhelyezésére van lehetőség. A borház lehetőséget ad borkóstolásra is, illetve magyaros étlapjápal várja vendégeket. Rendezvények lebonyolítását is vállalják, akár kitelepüléssel is.
Keleméri juhfarm  |  Kelemér
Helyi termékek Balogh-Nagy Erzsébet gazdálkodó vagyok. Gyökereim a Kiskunságból erednek, ott születtem. Családom több generáció óta foglalkozik mezőgazdasággal, s magam is ebben nőttem fel. Vonzódásom, elhatározásom innen fakad, s későbbi tanulmányaim is e nehéz, de mégis gyümölcsöző tevékenység irányába mutatnak most már több, mint tizenöt éve. Az alapok Vállalkozásunk 2003-ban érkezett fordulópontjához, mikor férjemmel közös beruházásunkkal növeltük területeinket Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Ez a bővítési folyamat 2009-ben érte el Kelemér területét. Itt Kelemér Széki pusztán hagyományos állattenyésztés, konkrétan juhtenyésztés folyt, állami gazdasági keretek között. Ezt a tevékenységet vettük át akkor, új célokkal, melyben a minőségi állomány létrehozása meghatározó szerepet kapott. Választásunk a francia Ile de France fajtájú genetikai állományra esett, így juhaink ilyen nemes törzsállatokból állnak. Fő célunk a törzsállomány fenntartása és további növelése mellett, hogy bárányaink a magyar piac gazdasági szereplői által is ismertté, elismertté váljanak. E cél megvalósítását a minőség, s vállalkozásunk magas szintű szolgáltatásai útján kívánjuk elérni. Gazdaságunk Területeink az Aggteleki Nemzeti Park felügyeletéhez tartoznak. Az Aggteleki-karszt és a Cserehát az Északi-középhegység flóravidékén belül a Tornense flórajárás része. Vegetációjának nagyfokú változatossága és térbeli mozaikossága egyrészt a sajátos karsztos felszínnek, továbbá a szélsőséges mikroklimatikus feltételeknek köszönhető. A Kárpátok közelsége miatt a növényzet sokkal több, magasabb hegyvidékekre jellemző elemet tartalmaz, mint ahogyan azt a terület magassága és inkább dombvidék jellege alapján várhatnánk. Emiatt fűtakarónk, gyepeink minősége az országos átlagot tekintve igen magas. Juhaink, s állataink ezeken a gyepeken legelnek nap, mint nap. A legelőkön a fűfélék mellett 8-10 féle gyógynövény is megtalálható. A téli takarmány is ezekből a kiváló minőségű fűfélékből készül a kaszálást követően, széna formájában. Emellett az állatoknak szemes takarmányra, abrakra is szükségük van. Az abraktakarmányt mi magunk termeljük meg, s törekszünk arra, hogy csak ökológiailag tiszta magokat használjunk fel. Ezért a megtermelt takarmány alapja kizárólag őshonos magyar bio vetőmagokból származik. Mind a gyepeken, mind a növénytermesztésben a vegyszerhasználatot kerüljük  Állományunk Anyajuhaink évente legalább egy szép báránnyal ajándékoznak meg minket. Táplálékuk meghatározása életkoruk függvényében történik. Születéskor két hétig csak az anyjukkal vannak, csak anyatejet kapnak. Ezt követően kapnak báránytápot, és folyamatosan növeljük a darált szemes takarmány arányát. Tenyésztési szemléletünk közé tartozik, hogy minél egészségesebb alapanyagokkal etessük őket. A báránykák két hónap után érik el a választó súlyt, azaz a 25 kg-ot. Ekkor kiválasztási folyamatot indítunk, melynek során eldöntjük, miből lesz anyaállat, apaállat és mely egyedek kerülnek pácolásra. A bárány ebben a súlyban a legfinomabb, ezért ajánljuk az Ön konyhájára is.  Reméljük, hogy rövid bemutatkozásunkkal megnyertük tetszését, így minőségi termékeink és szolgáltatásunk révén jövőbeni részesei lehetünk vállalkozása sikerének.
Tájjellegű receptek Hozzávalók: savanyú káposzta, birsalma, só, száraz furmint, szemes bors, apróra vágott vöröshagyma, friss szőlőszemek, napraforgóolaj, babérlevél *  Elkészítés: Kevés olajban a hagymát és a vékonyan felszeletelt birsalmát világossárgára sütjük. Felöntjük borral, hozzáadjuk a babérlevelet, a borsot és felforraljuk. A megmosott savanyú káposztát beletesszük, kissé megsózzuk, és puhára főzzük. A főzés végén belekeverjük a szőlőszemeket.
Boldogkő vára  |  Boldogkőváralja
Kulturális örökség Boldogkőváralja község Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Miskolctól 52 kilométerre északkeletre, a Zempléni-hegység nyugati részén, a Hernád völgyének peremén. A Boldogkőváralja község felett emelkedő ovális alakú andezittufa hegy tetején az észak-déli irányban elnyúló, szabálytalan alaprajzú, belsőtornyos Boldogkő vára emelkedik a magasba. A vár építésének pontos idejét nem ismerjük, de az bizonyos, hogy a tatárjárás után épült, Árpád-házi IV. Béla király ösztönzésére, a környező vidék Tomaj nemzetségbeli Jaak fia Tyba ispán vagy családjának egyik tagja. Mint erődítmény a kassai utat és a Hernád völgyét védte. A vár magja a XIII. századi négyzet alaprajzú egykor ötszintes öregtorony volt. Ettől északra emelték a kétszintes palotaszárnyat. A palota déli vége és az öregtorony között mély ciszterna látható. A fellegvár délnyugati részén a XV. században négyszögű épületet emeltek. Ennek emeletén volt az Úr háza, földszintjén a sütőház, pincéjében pedig a szárazmalom. A felső várhoz a XIV-XV. században, a nyugati vároldalban kialakított sziklateraszon emelt, külső vár csatlakozott. Ez alatt, a lankás nyugati domboldal tetején palánkkal körülvett elővár épült. Ebből az elővárból vezetett a feljárat a felvonóhidas bejárathoz. Feltárása és konzerválása 1963-64-ben történt. Jelenleg is látogatható, az újra lefedett palotaszárnyban turistaszállást tartanak fenn. Nyitvatartás: Hétfő: 10.00 - 18.00 Kedd - Vasárnap: 09.00 - 18.00 • A szezon áprilistól- október végéig tart. • Ettől eltérő időpontokban csoportos bejelentkezés esetén hétvégi nyitva tartást biztosított előre megbeszélés alapján.
Rejtek-Répáshuta tanösvény  |  Bükkszentkereszt
Természeti értékek A Rejteki tanösvény egy rövidebb, 0,8 km-es, a Rejteki Kutatóház körüli, 5 állomást érintő sétaútból, és egy hosszabb, 9 km hosszúságú, összesen 12 állomásból álló körtúra útvonalból áll. Mindkét útvonal a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (BNPI) Rejteki Kutatóházának parkolójából indul. A kutatóház körüli rövidebb útvonal a Bükk növény- és állatvilágát mutatja be. Állomásonként egy-egy tájékoztató tábla tartalmazza a fenyőerdővel, a bükkösök világával, a nagyvadakkal, erdeink kisragadozóival és egy vízi biotóppal kapcsolatos tudnivalókat.  A tanösvény ismeretanyaga elsősorban erdei iskolai programokhoz kapcsolható. A hosszabb útvonalat bejárva három ősrégészeti szempontból fontos barlangot (a Rejteki 1. számú kőfülkét, a Balla-barlangot és a Pongor-lyukat), két szurdokvölgyet szurdokerdő társulással (a Szarvaskúti-Csúnya- és a Balla-völgyet), a Hór-völgy ipartörténeti emlékhelyet (a gyertyán-völgyi üveghuta maradványait), a Bükk egyetlen katavotráját (időszakosan működő váltóforrása, amely néha víznyelő) és két állandó víznyelőt (a Diós-pataki- és a Pénz-pataki-víznyelőbarlang bejáratát) kereshetjük fel. Az egész évben szabadon látogatható tanösvények bejárásához előre bejelentett igény alapján a BNPI szakvezetést biztosít.
Natur Gold Hungária Kft  |  Szendrő
Bio- és ökogazdaságok Magyar családi tulajdonban lévő vállalkozás, a prémium minőségű hazai bioélelmiszerek gyártója.   Küldetés A Natur Gold Hungária Kft. elsődleges célja, a „Tönköly specialitások páratlan minőségben” szlogennek megfelelően, hogy a legértékesebb tönkölybúza tételeket hazánkban feldolgozva, kiváló minőségű élelmiszereket készítsen. Ma már azonban teljes körű megoldásokra törekszünk. A tönköly minden részét hasznosítjuk, és más, különleges növényekből is készítünk finomságokat. A cégről röviden Mintegy 150 féle termékből álló, prémium minőségű választékunk mindegyike kiemelkedő, egyedülálló termék. Valódi, tiszta, és egészséges. Erre vagyunk igazán büszkék, ezért dolgozunk nap, mint nap.   Leírás Termékeink mindegyike kiemelkedő élettani hatásának köszönhetően egyedülálló a kereskedelemben kapható élelmiszerek között. A választékban megtalálhatóak a lisztek és malomipari termékek, tésztafélék, kenyerek, péksütemények, és a reggeliző pelyhek, finom nassolni valók is. A feldolgozás során visszamaradó pelyva sem megy veszendőbe, párnákat és játékokat töltünk vele.

Gasztró

Nemesvámos egyik legismertebb nevezetessége a Vámosi (vagy tán még ismertebb nevén: Betyár) csárda. A népies barokk stílusú, XVIII. századi épültet 1831-ben átalakították.

Már jóval több mint száz éve is vendégfogadó volt; kedves helye a hírhedt bakonyi betyárnak, Savanyó Jóskának. A csárda konyhája, berendezése emlékeztet az egykori betyárcsárdák fénykorára, maga az épület is műemlék.

A római hadiút mellett az 1700-as évek elején már biztosan állt a királyi vámszedőhely. A közeli község kisnemesei látták el ezt a feladatot, s kapták is a nevüket Nemesvámos. A krónikák szerint a reformkorban Ibrahim török barátunk kezdte csárdaként üzemeltetni a már akkor is régi épületegyüttest. Történelmünk viharaiban két híres betyár vágta be a fokosát a mestergerendába. Sobri Jóska Répa Rozival járta a csárdást. Savanyó Jóska már a betyárvilág alkonya, de nem a csárdáé.

A csárda híres bérlője 1960-as évekig Babos János  ezermester/gépjavító volt. A képen látható Indián motorját ma a Közlededési  Múzeum őrzi. Felesége, Babos néni zugkocsmáját is sokan felkeresték. A csárdát még ma is „Babos” csárdaként emlegetik.

Csülkös babos káposzta  |  Pápa - Borsosgyőr
Falusi vendégasztal  

Paula asszony ajánlásával

Ez az étel nem tartozik a reformkonyha remekei közé, de nagyon szereti mindenki, és azok sem mindig tudnak ellenállni a kísértésnek, hogy megkóstolják, akik egyébként ritkán esznek nehezet, egyszóval aki fogyókúrázik már a hozzávalóktól is hízik pár dekát. Kell hozzá egy hátsó csülök, amit kockákra vágok, de a kiszedett csontot nem dobom el, mert jó, ha belefő az ételbe. Ha kinn bográcsozunk a barátaimmal, mindig van, aki lecsipegeti róla a cupákokat, csak legyen belőle elég. Olyan 20-25 dkg bacon szalonna adja meg az alaphangot az ételnek. Kerül bele egy szál házi kolbász, meg két pár debreceni, és vagy egy kisebb füstölt első csülök, vagy két-három bordányi füstölt oldalas, legyen legalább fél kg. Szükségünk van egy kg hordós savanyú káposztára, amit ha kell, kicsit kiáztatunk, mert nem szabad, hogy túl sós legyen. A babot hogy ne legyen „gázos” előzőeste én babérleveles fokhagymás sós vízben puhára főzöm.  Belekerül még az ételbe egy jó nagy fej vöröshagyma, pirospaprika bőven, és bors. A sóval vigyázni kell, mert a hozzávalók már eleve sósak, így azt javaslom mindenki csak a végén ízesítse az ételt, mert kár volna csak a só ízét érezni. Ha a hozzávalókat összeszedtük és feldaraboltuk, már nincs sok dolgunk. A szalonnát kicsit megpirítjuk és a zsírjához adjuk az apróra vágott hagymát, és ezen a kockára vágott nyers csülköt átpirítjuk. Belekerül a piros paprika, és a bors, majd kevés vízzel felöntjük, hogy a paprika ne égjen meg. A húsra kerülnek a csontok, rá a káposzta, arra a fürtöltek felkockázva, végül annyi vízzel öntjük fel, hogy éppen ellepje. Innentől kezdve már csak rotyogtatni kell. Amikor a húsok megpuhultak, belekerül a bab is, aminek előzőleg elöntöttem a levét. Ha frissen fejtett babot használunk, akkor persze annyi időt szánunk a főzésére, hogy a bab is puha legyen. A legjobban friss puha kenyér illik hozzá: Ez nem a türelmetlen emberek receptje, mert bizony 2-2 és fél óra is kell, mire elkészül, de megéri a várakozást.   
Babgulyás  |  Orosháza
Mi van a spájzban? A babot az ételkészítés előtti este átválogatjuk, majd hideg vízbe áztatjuk. A húst 1 centis kockákra vágjuk. Az olajon a fölaprított vöröshagymát a zúzott fokhagymával együtt megfuttatjuk. A húst hozzáadjuk, megpirítjuk, és a tűzről levéve a pirospaprikát is belekeverjük. A paradicsomot, meg a kicsumázott paprikát, apróra vágjuk, a húshoz adjuk és Piros Arany krémmel, gulyáskrémmel ízesítjük. Egy kevés vizet aláöntve kis lángon pároljuk. A lecsöpögtetett babot a kis kockára vágott vegyes zöldséggel együtt enyhén sós vízben, főzni kezdjük. Amikor a hús is és a bab is már majdnem puha, összeöntjük. Annyi vízzel hígítjuk, amennyi levest szeretnénk kapni. A cseresznyepaprika-krémmel ízesítjük, és teljesen puhára főzzük. Csipetkét is tehetünk bele.
Rózsa Sándor kedvence  |  Kondoros
Profik nyomában

A Kondorosi Csárda ajánlásával 

Sertés tarját szeletelem sóval, őrölt borssal, fokhagymával, pácolom. A bepácolt tarja szeleteket rostlapon készre sütöm. A tisztított hagymát szeletelem sózom, lisztezem forró olajban készre sütöm. A szalonnát szeletelem bőrig beirdalom majd meg sütöm. A burgonyát meghámozom, cikkekre vágom, sóval ízesítem, a megtisztított  paprikát, paradicsomot, vöröshagymát, gombát szeletekre vágom ízesítem sóval és őrölt borssal összekeverem tepsibe rakom olajat adok alá kemencében készre sütöm.
Hírlevél

Szeretne folyamatosan értesülni a szálláshelyek aktuális ajánlatairól, akciókról, programokról? Iratkozzon fel hetente megjelenő ingyenes Hírlevelünkre és számos szezonális, valamint egyéb ajánlat közül válogathat!